
Fotó: Barabás Ákos
Az életének 99., papságának 76. évében elhunyt Biró János, Antal atyától a szászvárosi hívek és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei 16-án, pénteken délelőtt tizenegy órától a helyi plébániatemplomban kezdődő szentmiseáldozatban vesznek búcsút. Szülőfalujában, Küküllőkeményfalván szombaton, ugyancsak tizenegy órától kezdődik a temetési gyászszertartás.
2016. december 16., 10:452016. december 16., 10:45
2016. december 16., 10:452016. december 16., 10:45
A Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja december 14-én hunyt el. Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. 1941 szeptember 20-án szentelte fel szerzetes pappá magánkápolnájában Márton Áron püspök Gyulafehérváron. Házkutatások, a közel hét esztendei deportálás, az egyházmegyéből való kiutasítás után negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-tól a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és minden tevékenységével a Dévai Szent Ferenc Alapítvány céljait szolgálta. Végakarata szerint szülőfalujában helyezik földi nyughelyre.
„Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel – írta a küküllőkeményfalvi kultúrház avatására kiadott könyvében. – Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz éneklése. Ezzel rám fogták, hogy a szocializmusnak ádáz ellensége vagyok, és ennek következményeként kitoloncoltak Erdélyből. (…) Így kerültem akaratom ellenére a temesvári egyházmegyébe. De lelkem mindig Erdély fölött lebegett, ezért nincsen Erdélyben hozott múltam.”
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.