
Fotó: Barabás Ákos
Helyszűke van a székelyudvarhelyi kórházban, ugyanis az utóbbi években több szakággal bővült az egészségügyi intézmény tevékenysége, ezért tavasszal bővítésbe kezd a vezetőség. A főépületet nagyobbítják meg, főként azért, mert ez a feltétele annak, hogy a sürgősségi részleg önálló egységként, nagyobb felületen működhessen.
2016. december 12., 12:092016. december 12., 12:09
A kórház ötemeletes épülettömbjét fogják megnyújtani jövő évben: földszinttel, két emelettel és egy tetőtérrel bővül az építmény. Ez egy 15x12 négyzetméteres felület beépítését jelenti – tájékoztatott Lukács Antal, az egészségügyi intézmény főigazgatója, hozzátéve, hogy a fejlesztés költsége meghaladja az egymillió lejt. A bővítésnek több oka is van, az egyik az, hogy a sürgősségi osztály idén sürgősségi egységgé alakult, ami azt jelenti, hogy már önálló állami finanszírozásból működik, ám ehhez az előírások szerint nagyobb felületre is szükség van. A kórházi szolgáltatások folyamatosan bővülnek, több új szakosztályt is indítottak az elmúlt években, így a helyszűke kiküszöbölésére az egyetlen megoldás az épület bővítése maradt.
A bővítés a sürgősségi osztály mellett a belgyógyászati és ortopédiai részleget is érinti. A belgyógyászaton nemrég endokrinológiai, onkológiai, hematológiai, nefrológiai ellátással bővült a szolgáltatási paletta, és ezek is mind többlethelyet igényeltek. Az ortopédiai részleg helyzete sem egyszerű, hiszen jelenleg öt szakorvos dolgozik az osztályon, ám ehhez képest nagyon kis ágylétszámmal rendelkeznek, ezért a tervek szerint a tizennyolc ágyat huszonötre bővítenék, és gyermekortopédiával is szeretnének foglalkozni a jövőben – mondta Lukács Antal.
2017-ben szeretnének egy onko-hematológiai részleget is kialakítani a kórházban. A földszinten található egy nagyobb személyzeti öltöző is, melynek helyén előzőleg több kórterem volt. Jövőre visszaadnák a helyiség eredeti rendeltetését, így a bővítési tervekben egy fémszerkezetű öltözőhelyiség is szerepel, amivel felszabadíthatják majd az említett épületfelület. A jelenlegi személyzeti öltöző helyére az onko-hematológiai részleg költözne, több mint tizenöt ággyal.
A terveket az önkormányzattal közösen dolgozták ki, helyi szinten nincs akadálya a kivitelezésnek. A kórház vezetősége állami támogatásra is számít, de tavasszal mindenképpen elkezdődnek a munkálatok, ha szükséges, a kórház fejlesztési pénzalapjából. Számításaik szerint 1,5–2 millió lejbe kerül majd a bővítés. Az építkezés idejére egyetlen osztályt sem kell majd elköltöztetni – tájékoztatott Lukács Antal.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!