Szorul a hurok a bűnszövetkezet körül

•  Fotó: Rendőrség

Fotó: Rendőrség

Újabb harminc nappal hosszabbították meg a héten az előzetes letartóztatását annak a három férfinak, akiket az udvarhelyszéki garázsbetörés-sorozat elkövetőiként azonosítottak a hatóságok. Időközben több fontos kiegészítés is bekerült az ügy iratcsomójába – tudtuk meg a székelyudvarhelyi ügyészség szóvivőjétől.

Jánosi András

2014. május 08., 08:532014. május 08., 08:53

2014. május 08., 08:592014. május 08., 08:59

Három férfinak hagyták jóvá még a múlt hónapban a székelyudvarhelyi bíróságon az előzetes letartóztatását azon négy személy közül, akiket bizonyítékok birtokában őrizetbe vett a székelyudvarhelyi rendőrség.

A negyedik – miután közreműködéséről biztosította a vizsgáló hatóságokat, és szabadon engedték – tanúként fog szerepelni az ügyben. Azóta két taxisofőr is kivizsgálás alá került, de együttműködésük eredményeként nem kerültek előzetesbe. Ettől függetlenül lakhelyelhagyási tilalmat kaptak, és egyiküknek harminc napra felfüggesztették a taxisengedélyét.

Az ügyben egyébként további felelősségre vonások várhatók, ugyanis – mint a vizsgálóügyésztől megtudtuk – még mindig csak egy részét sikerült beazonosítani a „bűnszövetkezetnek”. Az eddigi eredményekben a házkutatások mellett jelentős szerepük volt a lehallgatásoknak is, illetve további „helyek, idők és listák vannak birtokunkban, amelyek a lopott holmik átadását jelölik” – fejtette ki portálunknak az ügyész, arra az orgazdára utalva, aki után éppen nyomoznak.

Vád alá kerülnek

„A kivizsgálás még folyamatban van, de hamarosan elkezdődik a bírósági felelősségre vonás” – jelentette ki az ügyész, hozzáfűzve, hogy egyelőre a visszaszerzett javak leltározása folyik, amiket még nem szolgáltattak vissza tulajdonosaiknak, ugyanis bizonyítékként szolgálnak. A leltározás is sok munkát igényel, továbbá bizonyítékok vannak olyan lopásokról, amelyek után az eltulajdonított javakat elfogyasztották a tolvajok, így a bűnügyi perben minden bizonnyal lesznek magánvádemelők is. Példaként felhozta annak a garázsnak az esetét, amelyből két mélyhűtőt ürítettek ki – a tulajdonos disznót vágott, és ott tartotta a lefagyasztott élelmet.

A vizsgálóügyész kifejtette, hogy nem csak a tanúvallomások alapján vonják felelősségre a gyanúsítottakat. „Nem egy esetben tagadtak, amíg le nem játszottuk a felvételeket. Természetesen meghunyászkodtak a saját hangjuk hallatán. Bár mi is mielőbb felelősségre akarjuk vonni őket, nem akarjuk elkapkodni, fel akarjuk fedni az egész bűnszövetkezetet” – magyarázta.

A tényleges harminc nap
Az új büntető törvénykönyv szerint nem kell a 24 órás őrizetbe vételt figyelembe venni az előzetes letartóztatás idejének meghatározásában. Bár még mindig 30 nap a kiszabható idő, az őrizetbe vétel 24 óráját nem kell levonni belőle, így nem kell 29 napra szűkíteni az előzetest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés