
Fotó: Pál Árpád
Szökőkúttal bővült Székelykeresztúr központja. A Szitás leány kútja a főtéri parkban, két nyírfa között található.
2016. június 07., 18:512016. június 07., 18:51
A szökőkúthoz tartozó szoborkompozícióval Keresztúr hajdan virágzó szitaszövő múltjára emlékeznek, az elmúlt századokban erről volt híres a város, valamikor a Szitáskeresztúr nevet is viselte. A település költségvetéséből mintegy százezer lejt különítettek el a köztéri alkotás megvalósítására, amelynek előkészületei közel egy éve kezdődtek el.
Rafai Emil polgármester elmondta, több alkotótól is kértek látványtervet, köztük Györfi Sándor magyarországi szobrásztól, akinek egy munkája már látható a városban: ő készítette az első és második világháborús emlékművet, a Székely siratót. A keresztúri önkormányzat végül a csekefalvi származású Demeter István tervét választotta. A polgármester hozzátette, az alkotást helyi kivitelező készítette el, a felhasznált követ pedig a szobrász javaslatára Tusnádról szerezték be. „Elvárásom volt, hogy ne betonból, hanem kőből készült medencében csobogjon a víz” – mondta. Szintén fontosnak tartotta, hogy illeszkedjen a főtér arculatába, emberközeli legyen, amelynek peremére bárki leülhet pihenni.
A városvezető egy másik tervet is említett: a Küküllő mentén szeretnének kialakítani egy sétateret, hasonlót a székelyudvarhelyi városi parkhoz. Belátta, ez nem egy könnyen megvalósítható elképzelés, hiszen nagy befektetés, több területet kellene megvásárolnia az önkormányzatnak. Ugyanakkor elmondta, az elkövetkező négy évben a Sóskút gyógyfürdőtelep újjáépítése a prioritás. Korábban próbáltak európai uniós pályázaton pénzt szerezni rá, de nem sikerült, ezért önerőből fognak hozzá. Az egykor igencsak népszerű gyógykezelő központ korszerűsítésére kétmillió lejt különítettek el.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!