
Fotó: Veres Nándor
Több millió éves őskövületeket tekinthetnek meg csütörtöktől a belvárosi boltok kirakatában a székelyudvarhelyiek. A Bányai János-hagyaték egy részének ily módon történő kiállítása a Vulticulus Földrajzi Társaság Tér nevű programjának egy újabb akciója.
2013. március 07., 17:372013. március 07., 17:37
2013. március 07., 17:512013. március 07., 17:51
Rendhagyó kiállításmegnyitóra került sor csütörtökön a Városháza tér 1. szám előtt, ahol Molnár Andornak, a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola trombitatanárának rövid előadása után Kilyén Barna, a Vulticulus Földrajzi Társaság elnöke ismertette a szokatlan akcióval kapcsolatos tudnivalókat. A kiállítás, amely a földrajzi társaság és a Haáz Rezső Múzeum partnerségében jött létre, a Vulticulus 2011-ben indított Tér nevű programjának következő állomása, amelynek célja a múzeum tulajdonát képező Bányai János-hagyaték egy részének bemutatása, a kiállítással egyszersmind plusz tartalmat adva a belvárosnak, ahol a boltok mintegy hetven százalékának kirakatában megtalálható egy-egy kövület, a hozzá tartozó információs matricával, illetve egy, a háttérmunkában részt vevő szakértők neveit tartalmazó tájékoztatóval. Kilyén Barna elmondta, a sajtótájékoztató helyszínének hátterében található optikai szaküzlet kirakatában tekinthető meg a kiállítás legérdekesebb darabja, egy két és fél millió éves ősheringlenyomat, de százmillió éves kövület is van.
„Első látásra elég szokatlan a kiállítás jellege. Arra gondoltunk, hogy általában a kövületek, de a kőzetek is elég statikus kiállítási tárgyak, a látogatók többsége valószínűleg átsiklik rajta, és esetleg nem is méltatja nagy figyelemre őket. Ezért gondoltunk arra, hogy ezeket a kövületeket jó lenne kihozni abba a térbe, amit mindennap használunk. Azon túlmenően, hogy újrafogalmazódnak, a kiállításnak az érdemi mondanivalója több emberhez el tud jutni ” – fogalmazott a Vulticulus Földrajzi Társaság elnöke, hozzáfűzve, hogy Tér programjuk második állomásának lesz folytatása. Ugyanakkor kiemelte Tóth Attila geológusnak, a Sapientia EMTE, környezettudomány tanszékén dolgozó tanársegédnek a nevét, aki a kövületek meghatározásában nyújtott nagy segítséget, illetve Wanek Ferenc geológusét, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság tagjának, a Sapientia EMTE egyetemi tanárának a nevét.
A kuriózumszámba menő kiállítás – amely mintegy húsz bolti kirakatban zajlik, és számos ősi növény-, valamint állatlenyomatot tartalmaz – körülbelül két hétig tekinthető meg.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!