Szertárvásárlás „téglánként”

Téglajegyek által gyűjtené össze a székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület a még hiányzó összeget ahhoz, hogy kifizethesse a székhelyükként szolgáló szertár teljes vételárát, és az épületet korszerű tűzoltóbázissá alakíthassa át.

Veres Réka

2017. január 16., 21:452017. január 16., 21:45

Majdnem tizenkét éves álmot valósítana meg a székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület: téglajegyekből összegyűlő pénzből vásárolnák meg és alakítanák át a félig kifizetett szertárt.

Szali Mózes, az egyesület elnöke elmondta, hogy az évek során kifizették a szertár árának felét, de szükségük van még négyezer euróra. Az összeggel meg tudnák vásárolni az épületet, és korszerű tűzoltóbázissá alakíthatanák át, ahol megfelelő módon tudnák tárolni az összes felszerelést.

„Most a garázskapun befúj a szél és jön be a hideg, ezért folyamatosan fűteni kell. Fel kellene újítani a fűtésrendszert, de az elektromos hálózatot is” – sorolta a legégetőbb tennivalókat a tűzoltó, hozzáfűzve, hogy ezen kívül betonozni, csempézni is kellene, valamint a tetőre helyezett régi azbeszt hullámlemezeket is újakra cserélnék. A megvalósítás érdekében téglajegyeket bocsátottak ki, tíz, ötven, száz, kétszáz, ötszáz és ezer lejes értékben. Ezek megvásárlásával bárki segítheti az önkéntes tűzoltók tervét.

Az ötletet testvéregyesületük, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (KÖTÉL) adta, ők ötszáz felajánlásból 16 millió forintot gyűjtöttek össze szertáruk átalakítására és fejlesztésére. Amennyiben a székelykeresztúri önkéntes tűzoltók is sikeresen összegyűjtik a szükséges összeget, megvásárolhatják az épületet és átírathatják, majd az ingatlan rendeltetésére vonatkozó besorolás módosítását is kérhetik, hiszen most még garázs-raktárként szerepel a nyilvántartásban – tudtuk meg Szali Mózestől.

Bár az akciót csak a napokban indították el, máris érkeztek ajánlatok, többen elvállalták a javítási munkálatok elvégzését, majd a karbantartást is. A tűzoltók bíznak abban, hogy a lakosság is csatlakozik a gyűjtéshez.

A székelykeresztúri adakozók az önkéntes tűzoltóktól vehetik meg a téglajegyeket, de az egyesület Facebook-oldalán, illetve a villam.fulger@freemail.hu e-mail címen is lehet jelentkezni. Banki utalással is vásárolható téglajegy (számlaszám: RO12OTPV260000359573RO02; név: Asociația Pompierilor Voluntari Villam-Fulger; SWIFT-kód: OTPVROBU).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés