
Fotó: Thomas Campean
A székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola nyolcvanhét diákja számára utoljára szólt az iskolacsengő: útravalóul társaiktól, tanáraiktól tarisznyányi jó tanácsot és jókívánságot kaptak a végzősök.
2014. május 30., 13:122014. május 30., 13:12
2014. május 30., 13:242014. május 30., 13:24
Szomorkás időben ünnepelte a Kós Károly Szakközépiskola közössége egy újabb évfolyam kicsengetését pénteken: a csöpögő eső azonban nem szeghette az elballagók kedvét. „A felhangzó Gaudeamus Igitur, a múlton s jövendőn merengő édesanyák könnyei, elszoruló apai szívek, barátok biztató mosolya. Legyen és maradjon szép ünnep a mai nap mindannyiunk számára” – kívánta köszöntőbeszédében Végh Jenő iskolaigazgató. A székely néphagyomány szerint, ha az esküvő napján esik az eső, akkor az új pár szerencsés lesz, magyarázta Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. Hozzátette, úgy érzi, ez alkalommal az esőernyők alá húzódó fiatalok lesznek szerencsések.
Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél, idézte Mahatma Ghandi szavait a városvezető. „Az elmúlt huszonöt év azzal telt, hogy megpróbáltunk egy más világot berendezni. Hogy szebb-e, jobb-e ez a világ, azt talán a fiatalok tudják a legjobban. De hogy eléggé szép-e, eléggé jó-e, a biztos válasz az, hogy nem” – magyarázta. Változásra tehát a továbbiakban is szükség van. „Azt kívánom, hogy ti legyetek azok, akik változtattok. De tudjátok, hogy elsősorban nem a másikat kell megváltoztatni, hisz a változás magadban kell létrejöjjön” – hangsúlyozta a polgármester.
Az elballagó diákokat tizenegyedik osztályos társaik is búcsúztatták. Felelevenítették: röpke egy évvel ezelőtt a most elbúcsúzók még csak búcsúztattak. „Kívánjuk nektek, hogy az élet útján bölcsen kiigazodjatok, és őrizzétek meg az ifjúság három nagy ajándékát: az értelmet, a szépséget és a mosolyt” – hangzott az útravaló.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!