
Fotó: Simon Eszter
A székelykeresztúri Fehérlófia Egyesület kézműves vásárt és közös tűzugrást szervezett kisgyerekes családoknak a Kerekudvar Közösségi Ház udvarán valamint és Sóskúton.
2012. június 24., 11:282012. június 24., 11:28
2012. június 24., 16:332012. június 24., 16:33
„Első alkalommal szerveztünk tűzugrást, a farsang és pünkösdi királyné-járást követően. Ezek népi ünnepek, szokások, a magyar hagyomány részei, úgy gondoltuk fontos megismertetni ezekkel a keresztúriakat” — mondta el Mátéffy Hajnal, a közösségi ház vezetője.
A ház udvaráról a kis csoport Sóskúton bográcsolással, népi gyermekjátékokkal és tűzugrással ünnepelte meg Szent Iván napját. „Szent Iván éj a nyári napforduló ünnepe, magyar hagyomány szerint ez a szertartásos tűzgyújtás napja. Ezen a napon mindent belevetettek a tűzbe, minden rosszat elégettek. Ekkor szentelték meg a papok a határt, ennek rontásűző szerepe is volt” — mesélte Mátéffy, majd hozzátette: ilyenkor a fiatal párok tüzet ugrottak, mely úgynevezett párosító szokás volt.
A tűz körül ülők kiénekelték a fiúk és lányok neveit, akik párosan ugrották át a tüzet, mely szorosabbá teszi a közöttük lévő köteléket. „Bágyon tartanak egy olyan szokást, melynek során meggyújtanak egy nagy fakereket, mely a napot szimbolizálja, és leengedik a falu dombján, ezzel jelzik, hogy a nap lemenőben van, vagyis Szent Iván éjjele után fogyóban lesznek a nappalok” — adta tudtunkra az egyesület elnöke.
Több tíz fiatal házas látogatott ki a helyszínre, a keresztúri iskolások kirándulóhelyére, a tűzugrást követően a tűz körül üldögélve gitárszóval búcsúztatták a Napot.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!