
Fotó: Thomas Campean
Koncertekkel és kulturális rendezvényekkel készül idén Szent István napjára és az újkenyér ünnepére Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. A vakációzók igényeire kiemelten figyelt a szervezőcsapat, így számos programpontra várják a gyerekeket, fiatalokat.
2015. július 31., 16:032015. július 31., 16:03
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg Székelyudvarhelyen a polgármesteri hivatal – különböző intézményekkel karöltve – a Szent István-napi ünnepségsorozatot. A rendezvény programját Farkas György városmenedzser ismertette sajtótájékoztató keretén belül, ahol kiderült, augusztus 20-án este kilenctől az új kenyér megszentelésével és megáldásával kezdődik az ünnepség a Márton Áron téren, majd a város jelképes kulcsát adják át. Este fél tíztől ünnepi műsor következik, melyet tűzijátékkal zárnak. Mint megtudtuk, idén nem fizetnek a tűzijátékért, ugyanis a „besült” szilveszteri tűzijátékért felelős cég kárpótlásként díjmentesen bonyolítja le a nyári produkciót.
Pénteken kezdődnek a Szent István-napot kiegészítő programok, melyek során a gyerekeké lesz a főszerep. Délután hattól Az erdélyi ónművesség címmel kiállítást nyitnak meg a Képtárban, este nyolckor pedig szabadtéri táncház kezdődik a Városháza téren. Számos program vár a gyerekekre szombaton is: délelőtt fél tizenegytől a Városháza téren kismotoros, kistaposó találkozóra várják a kicsiket, azt követően zenével fűszerezett népmeséket hallgathatnak, bábszínházi előadást, valamint gyerekkoncertet tekinthetnek meg az apróságok. Délután négytől fellép a Boróka Néptáncegyüttes a Városháza téren, majd a székelyudvarhelyi Arany Griff Rend tart reneszánsz táncházat. Délután öttől az érdeklődők megnézhetik a Váci Szimfonikus Zenekar operettgáláját, a Bekecs Néptáncegyüttes előadását, este kilenctől pedig a Tűzmadarak Zsonglőrcsoport tűztáncát. Este fél tíztől a több mint 25 év után ismét együtt zenélő Bojtorján lép fel a Városháza téren.
Vasárnap délelőtt tizenegytől a Tűzmadarak Zsonglőrcsoport mutatványaival indul a nap a Városháza téren, majd a kicsik Csernik Szende mesemondó Csihány csípte meséit hallgathatják meg, de lesz gyerekkoncert és zenés népmese-előadás is. Délután négytől hirdetnek eredményt a Virágos Székelyudvarhely programban, és díjazzák a legügyesebbeket, ezt követően barantabemutatót és középkori hadi bemutatót tekinthetnek meg az udvarhelyiek, illetve vendégeik. Délután hattól a gyémánt-, arany- és ezüstlakodalmasokat köszöntik a Szent István Teremben, mindeközben a Városháza téren zenél a Titán zenekar, majd megtekinthető lesz az Udvarhely Néptáncműhely Örömtánc című előadása. Este nyolctól a székelyudvarhelyi Transylvanian Rock Band koncertezik, majd kilenctől az Atilla Fiai Társulat és Varga Miklós fellépését követheti a közönség.
Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója elmondta, a történelmi sátorban a gyerekek a magyar korona kartonváltozatát díszíthetik ki, de akár iniciáléfestéssel is foglalkozhatnak a grafikai műhelyen. Szőcs Endre, a Városi Könyvtár igazgatója hozzátette, intézményük idén nemcsak a hagyományos könyvsarokkal készül, hanem egy Fényírdának keresztelt nagyméretű camera obscurával is. Mint kiderült, nagy érdeklődés övezte a korábbi kezdeményezést, ezért további terveik is vannak az egykori fényképészeti technikák ismertetésére.
A rendezvény idén mintegy 80 ezer lejből valósul meg, amelyet a városi költségvetésből különítettek el – tudatta Bunta Levente polgármester, hozzátéve, egyes programokat pályázati összegekből valósítanak meg. A rendezvény részletes programja megtekinthető a polgármesteri hivatal honlapján.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!