Szelektív szemetelés a vízpartokon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Múlt évhez viszonyítva látszólag csökkent a szemét mennyisége a Székelyudvarhelyt átszelő folyóvizek partján, a hidak környéke viszont továbbra is szemetes, és jellemző az is, hogy uralkodó hulladéktípusok csúfítják egy-egy átkelő környékét, azaz szelektív szemetelés zajlik a folyóparton. A Nagy-Küküllő vizének minősége másodosztályúvá romlott, a horgászok szerint leginkább a szegényes halállomány bizonyítja a vízminőség romlását. A Víz Világnapja alkalmából csütörtökön medertakarítást szervez a városháza, mi arra voltunk kíváncsiak, idén milyen állapotokra számíthatnak a gyűjtésben részt vevők.

Széchely István

2012. március 20., 19:552012. március 20., 19:55

2012. március 26., 11:162012. március 26., 11:16

Tavalyhoz viszonyítva látszólag csökkent a Nagy-Küküllő, valamint a városban folyó patakok medreit borító szemét mennyisége, ám továbbra is tekintélyes mennyiségű hulladék csúfítja a hidak környékét, és mintha a szelektív hulladékgyűjtés térhódításával a szemetelés is szelektív jelleget öltött volna.

Terepszemlénket a Kadicsfalvi úti hídnál kezdtük, majd a folyásirányt követve haladtunk a város dél-nyugati vége felé. Talán ennek az átkelőnek a környéke a legszemetesebb, a csokis kifli csomagolóanyagától a rongydarabokon át az üres gyógyszerdobozokig szinte minden megtalálható itt, és persze rengeteg műanyag szemét. Az uralkodó „hulladék” azonban a híd alatt található megszámlálhatatlan emberi ürülék. Látszólag rendszeresen közvécének használja ezt a helyet valaki vagy valakik.

A terelőút bejáratánál található híd környéke a tavaly őszi terepszemlénken tapasztaltakhoz képest tisztább, a híd alatt tűzgyújtás nyomai, de a szemét kevesebb. Itt főként a Lakatosok utca irányából a folyóba vezetett csatorna beömlője körül összegyűlt hordalékhalmok jelentik a problémát.

A „halott” babák folyópartja

A Matrica Rt. előtt található tönkrement gyalogoshíd múlt heti írásunk óta jól láthatóan tovább fogyott, többnyire romák hordják el az átkelő faanyagát tűzifának, és amennyiben ilyen ütemben folytatják, elképzelhető, hogy az új híd megépítésére kiírandó versenytárgyalás végére már nem lesz mit elbontania a nyertes vállalkozásnak. Itt most több a szemét, mint korábban, a híd egyik oldalán szétbomlott ágybetét és vászonzsákban található hulladék, a másik oldalon valószínűleg egy játékpolcon elvégzett létszámcsökkentés vagy leszámolás áldozatai hevernek groteszk pózokban: rongy- és műanyagbabák leszakadt lábbal, kézzel és felszakadt testű plüssmacik arccal a földön. Legalább 8–10 játékbaba és mackó van a szemét között, nehéz kitalálni, hogyan kerül a város ipari zónájában található híd mellé ilyen jellegű hulladék.

Nem valószínű, hogy a lezárt gyalogoshíd mellett található vasúti híd környéke bárki számára is ideális mulatozási helyszínt jelentene, itt mégis az evés, ivás után maradt szemét a leggyakoribb: napi menü tárolására szolgáló hungarocell és műanyag dobozok, valamint rengeteg nagy kiszerelésű sörös, boros és üdítős pillepalack.

Szemétromantika és halhiány

A fényképezőgép keresőjén át hulladékra vadászó fotósunk szerint már szinte romantikus, ahogy a folyó vizén megtörő kora délutáni napfényben himbálódznak a Küküllő vizén a színes pillepalackok és néhány papírhajó. Nem gondoljuk komolyan, a folyón évtizedek óta horgászó székelyudvarhelyiek viszont még kevésbé tartják ezt romantikusnak. A pillepalackok gyártása előtt sokkal kevésbé volt szemetes a folyó medre, annak nagy része is lebomlott, most viszont mindent beborítanak a műanyag palackok – mondja egy férfi a piaci és a vasúti híd közti horgászhelyen. Az 57 éve horgászó idős férfit a jó idő kicsalta a városi pecázóhelyre, ám a hólé miatt zavarossá vált vizet látva nem reménykedik nagy fogásban, miközben felidézi a régi szép horgászidőket.

A zetelaki víztározó megépítése előtt ezt a partszakaszt nagy fűzfák övezték, a mély vízben nagy „tömések” voltak és rengeteg hal. Annyi, hogy „a pedző botladozott a halakban”, és amikor gyerekként a városi park körüli folyószakaszon fürödtek, léptek rá a halakra – emlékszik vissza a 67 éves udvarhelyi horgász, hozzáfűzve, hogy a gátépítés előtt nem volt ritka a 3–4 kilós préda sem, közel akkora csukák akadtak horogra, mint a lába. A gátépítés óta viszont minden megváltozott, halfajok tűntek el, a megmaradt állomány nagyon szegényes, legutóbb három napja fogott halat, de akkor is csak két tenyérnyi példányt – meséli a nyugdíjas férfi, aki ha megengedhetné magának, más folyóvizeken horgászna. Nemtörődömség jellemzi az embereket, a házakból mindent beleengednek a Küküllőbe, a szemetet is a folyóba öntik, vidéken ugyanúgy, mint városon, ráadásul haltelepítésre is szükség lenne – summáz az idős horgász.

Pillepalackpörgés

Egyébként a piaci, valamint a vasúti híd környéke viszonylag tiszta, de a két híd közti folyószakaszon azért jó pár palack van felakadva a parti növényzetre, de több papírhajó is „lehorgonyzott” ezen a részen.

A városi park bejáratánál található híd körüli partszakasz is tiszta, mindössze a híd egyik pillérét övezi valami, amiről nehéz eldönteni, hogy koszos hókupac vagy valami hulladékanyag. A park melletti gát viszont már jóval csúnyább látványt nyújt: piros műanyag láda, hordalék és más műanyag hulladék is fennakadt rajta, a gát alatti örvény fogságában pedig legalább húsz, különböző színű pillepalack pörög. Néhány méterrel lejjebb hatalmas fahordalékkupac. Az ezt követő folyószakasz ismét viszonylag tiszta, a fahíd, illetve a terelőút végén található híd környékén sincs annyi szemét, mint korábban.

Természetesen a patakmedrek egy részén is jócskán van mit takarítani, ezek esetében viszont jellemző, hogy sok helyen megközelíthetetlenek, legfeljebb a vízben haladva lehet elérni egy-egy mederszakaszt. Ilyen például a Szombatfalvi utcai híd környéke is. A Szejke patakának ezen szakaszát is sok szemét borítja, még egy kidobott karácsonyfától is itt szabadult meg gazdája. A híd melletti szelektív hulladékgyűjtők körül szelektív „szemét”, ami csak kutyaürüléket jelent, de soha nem látott mennyiségben.

Másodosztályú víz

A Nagy-Küküllő vízminősége romlott, korábban első osztályú volt, de az utolsó mérések szerint másodosztályúvá romlott. A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség legutóbb a decemberi vízminőségmérési eredményeket kapta meg a területi vízügyi hatóságtól, eszerint a Küküllő udvarhelyi szakaszán, a vízhálózat feltöltésének közelében lévő mérési ponton vett mintákban főként nehézfémszennyezést igazoltak a laborvizsgálatok, ezért kapott kettes osztályzatot a víz – közölték a környezetvédelmi ügynökségen. Ugyanakkor azt is közölték, hogy a Székelykeresztúr előtti folyószakaszon vett vízmintákban oxigénhiányt mértek a szakemberek. Székelyudvarhelyen legutóbb múlt év októberében volt első osztályú a Nagy-Küküllő vizének minősége.

Idén a Víz Világnapján szervezi meg a tavaszi medertakarítási akciót a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, közösen a vízügyi hivatallal és szociális munkásokkal. Várják civil szervezetek, intézmények, iskolák csatlakozását az akcióhoz, melynek során udvarhelyi vízmedrekből – Nagy-Küküllő, Varga-patak, Bosnyák-, Szejke-, Fehéres-pataka – összegyűjtik a hulladékot. Március 22-én, csütörtökön 8.30-kor a Tompa László utca 57. szám alatt, a közterületeket karbantartó csoport székhelyén lesz a találkozó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés