Székely ruhás majmokkal reklámoznak

•  Fotó: Pál Gábor

Fotó: Pál Gábor

Hétfőn kora délután sajtótájékoztató keretében reklámtáblát avattak Székelyudvarhely mellett (a Szejkefürdő és Farkaslaka közti országút mentén), a Tulipédia.infó nevű internetes portál üzemeltetői leplezték le hirdetőtáblájukat.

Pál Gábor

2012. október 22., 18:132012. október 22., 18:13

Idén tavasszal tárták a nyilvánosság elé a Tulipédia.infó internetes portált. Szerkesztői így írnak róla: „Hiánypótló kezdeményezés, mely azzal a céllal jött létre, hogy hozzájáruljon a romániai magyar közélet megtisztulásához. Tabukat döntögetünk, pedig nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy frontkatonák legyünk, de elfogyott a türelmünk. Két évtized múltán sem látjuk, hogy az erdélyi magyar, politikában és gazdaságban (vagy fordítva!) érdekelt elit az átláthatóságra, tiszta közéletre törekedne, sőt!”

Hétfőn Szőke László szerkesztő leplezte le a reklámtáblát, melyen három, székely ruhába öltöztetett majom (egyikük a fülét fogja be, a másik a száját, a harmadik pedig a szemét) áll, felettük a következő szöveg olvasható: A politikusok bé-t mondanak. Emellett a Tulipédia.info logója van, ami fölé ezt írták: Mi á-t látunk!

A leleplezést megelőzően Szőke László elmondta, egy rendhagyó médiakampány első része a mostani reklámtábla-avatás. „Arra akarunk rávilágítani, nem igazán jó az irány, ahogy eddig a magyar média a politikusokkal, a közélettel foglalkozott. Valami újszerűt kellene bevezetni, ha másként nem, akkor a román médiától példát véve. A Tulipédia lényege, hogy az erdélyi magyar közélet ábécéje legyen, ahol meg tudjuk ismerni a félezer, ezer erdélyi magyar politikust és tevékenységüket. Semmi újdonságot nem csinálunk, hivatalosan elérhető dokumentumokat keresünk meg, összegyűjtjük és megpróbáljuk feldolgozni. Székelyföldön induló kampányunkat nyilvánvalóan a parlamenti választások kampányára húztuk rá, ilyenkor pedig sokkal érzékenyebb a közszféra bármilyen nyilvánosan megjelenő tartalomra” – közölte Szőke László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés