
Fotó: Veres Nándor
Székelyudvarhely Keresztúr felőli bejáratánál a városnevet tartalmazó hivatalos kétnyelvű fémtáblán kívül kétféle kopjafás építmény jelzi, hogy az utazó Udvarhelyre érkezett. Az elsőt még a kommunizmus idején állították, a másodikat 1996-ban. Annak jártunk utána, miért van az út egyazon oldalán háromféle jelzés, illetve hogy melyik mikor volt elhelyezve.
2012. június 18., 18:042012. június 18., 18:04
2012. június 18., 18:052012. június 18., 18:05
Az említett irányból érkezők az út jobb oldalán legelőször a városnévtáblát pillantják meg, itt kezdődik Székelyudvarhely adminisztratív területe. „A táblát 5-6 éve Felsőboldogfalva irányába kellett költöztetnünk, hogy télen az újonnan házak előtt is eltakarítsuk a havat, valamint elvégezzük a szükséges karbantartási munkálatokat az úttesten” – mondta el kérdésünkre Ülkei Zoltán, városgazdálkodási osztályvezető, majd hozzátette: az adminisztratív területnövekedéshez szükséges az urbanisztikai osztály által kiadott rendelet és a helyi rendőrség beleegyezése.
A névtáblát követően először egy hozzávetőleg három méter magas és négy méter széles kőfalat láthatnak, tetején két kopjafával. A falról szemmel láthatóan hiányzik egy címer, de továbbra is olvasható rajta a város román és magyar neve. Mintegy 15 méterrel távolabb egy kisebb – egy méter magas, két méter széles –, de hasonló falon három kopjafára van felerősítve egy tábla, melyen Udvarhely címere mellett négyféle módon – románul, magyarul, székely rovásírással valamint németül – van feltüntetve a város neve, alul pedig a testvértelepülések nevei olvashatók.
A két igencsak hasonló építményről érdeklődve a polgármesteri hivatal műépítésze, Jakab Mária kérdésünkre elmondta: „Felsőboldogfalva irányából közelítve meg a várost az első várfalszerű építményt még 1980 előtt, a kommunizmus idejében állították fel. Ennek közepén az akkori címer volt látható, amit azóta eltávolítottak. 1996-ban Székelyudvarhely három bejáratához új emlékművek kerültek, melyeket én terveztem, ebben a nemrég Europa Nostra-díjat nyert Kovács Piroska néni is segített. A Szejkére egy nagyobb székely kapu került, Bethlenfalvára egy gyalogkapu paddal, a Székelykeresztúr felőli bejárathoz pedig a kopjafás építmény.”
A műépítész azt is elárulta, hogy az 1996-ban felállított kisebbik emlékműre azért került három kopjafa, a kommunizmus idejében tervezettel szemben, melyen kettő – férfit és a nőt szimbolizáló – látható, mert a székely hagyomány szerint a sírokra szokás két kopjafát készíttetni. „Ezekre az emlékművekre eredetileg zománcos táblákat rendeltünk, a település címerével és nevével 3 nyelven, amelyek 12 évig meg is voltak, majd kicserélték őket. Egyáltalán nem volt olyan elképzelésem, hogy székely rovásírással is felkerüljön Udvarhely neve, hiszen amint az a nevében is benne van, az róni kellett volna, fába vésni.”
A nagyobb építmény esetleges lebontása felől érdeklődve Jakab Mária azt válaszolta: „Az egy székely emlékmű, nem szeretnénk lebontatni, hiszen azt bizonyítja, hogy a kommunizmus idején is lehetett hasonlókat emelni, és a váltáskor tisztelettel módosítottak rajta. A két építmény a jövőben egy nagyobb urbanisztikai kompozíciónak lesz része.”
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!