
Fotó: Simon Eszter
A székelyudvarhelyi stadion tavaly lebontott lelátójának alapjára egy közel 550 négyzetméteres multifunkcionális sporttermet építenek. A munkálatokkal megbízott vállalattal szerdán kötötték meg a szerződést a polgármesteri hivatal tanácstermében. Két év alatt közel kétmillió lejből építenék fel az épületet, melyben birkózóterem, öltözők, zuhanyzók és szauna is lesz.
2013. október 16., 16:442013. október 16., 16:44
2013. október 16., 17:092013. október 16., 17:09
„A Bányai János Műszaki Szakközépiskola sportterme országos költségvetésből jött létre, ezt sajátból finanszírozzuk. A birkózók számára két-három éve termet bérlünk, úgy gondoljuk, saját otthonra van szükségük” – hangsúlyozta Bunta Levente polgármester.
A tavaly lebontott lelátó helyére, annak alapjára tervezett sportterem teljes felülete 634,18 négyzetméter, ebből 544,48 négyzetméter használható felület, amelyben egy 18 méter hosszú és 10 méter széles birkózóterem lesz. Ezen kívül több öltözőt, zuhanyzót és a sporteseményekre kilátogatók számára mellékhelyiséget foglal majd magában az épület, valamint egy szauna is helyet kap benne.
A tervezett munkálatok 1 912 937 lejbe kerülnek, mely összegből idén 684 ezret különítettek el a helyi költségvetésből. Az építéssel megbízott Viaduct Kft.-nek legkésőbb 2015 őszére el kell készítenie a multifunkcionális sporttermet, melynek elnevezéséhez a lakosságtól várnak öleteket.
A tájékoztatón Ambrus Sándor megyei önkormányzati képviselő is jelen volt, aki a birkózók nevében megígérte, hogy egy hónapon belül Székelyudvarhelyen összeállítanak egy profi felnőttcsapatot és egy szakmai stábot. „Hargita Megye Tanácsától is ígéretet kaptunk arra, hogy ha elkezdődnek a munkálatok, 2013-ban és 2014-ben 100–100 ezer lejjel támogatja a beruházást” – emelte ki Ambrus.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!