Szarkakő utca: még nincs befejezve

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Folt hátán folt – írtunk még a tavaly az olvasónk által is jelzett, Szarkakő utcai helyzetről. Hibátlan aszfalt lehet ugyan, hogy valamikor volt, de a jelek szerint egyhamar nem lesz az utcában lévő aknatetők körül: a meredek utcában mintegy tucat aknafedő mellett már tavaly berepedezett, néhol 5–10 centiméter mélyre besüppedt az aszfalt.

Kovács Eszter

2015. április 10., 14:002015. április 10., 14:00

A problémát már több ízben jelezték olvasóink, sokadik cikkünk megjelentése után, tavaly decemberben azt a választ kaptuk a polgármesteri hivataltól, hogy utánanéznek a helyzetnek.

Mint kiderült, az aszfaltozást a Stravia Group Kft. végezte. Később, idén március elején közölték portálunkkal: írásbeli felszólítást küldtek, mivel a Szarkakő utcában nem megfelelően hozták szintbe az aknafedőket, így a körülöttük lévő aszfalt berepedezett, sok helyen annyira besüllyedt, hogy kátyúk keletkeztek. Tekintve, hogy az utca felújítására ötéves jótállási időt vállalt a vállalkozó, így a hibát saját költségen kötelesek kijavítani. Akkor, márciusban a hivatali sajtószóvivő arról biztosított, hogy az írásos felszólításra válaszolt a cég: azt az ígértet tették, hogy amint az időjárás engedi, kijavítják az aknafedők körüli aszfaltot.

Azóta másfél hónap telt el, és látható nyomai vannak annak, hogy a cég valóban dolgozott a Szarkakő utcában: a mintegy tucat aknafedőből kettő mellett figyelmeztetőket helyeztek el, az kihelyezett sárga-piros szalagot napok óta tépázza a szél. A kérdéses két aknatető körül – mint ahogyan azt olvasónk írta – valóban vékony réteg cementet öntöttek a feltöredezett aszfalt helyett, a fedők zöménél azonban semmilyen javítás nem történt. Kérdésünkre Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője elmondta: a munkálatot egyelőre nem vették át a szakcégtől, feltehetően a javítással még nem végeztek.

A tavaly kiírt közbeszerzésen egyébként a Stravia Group Kft. nyert, így az előző évben a szakcég végezte az összes nagyobb horderejű aszfaltozást a városban. A Stravia Group Kft.-nek tavaly mellesleg összesen 4,3 millió lejt különítettek el a városi kasszából aszfaltozásokra, útfestésekre és utcamodernizálásra, az összeg idén is hasonló nagyságrendű lenne, tudtuk meg. A munkálatokra a hivatali sajtószóvivő ígérete szerint e hónapban elektronikus közbeszerzési eljárást írnak ki, az, hogy melyik utcákban és mikor aszfaltoznak, ezt megelőzően dől el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés