Szombaton délelőtt és délután is riasztották a csíkszeredai tűzoltóságot, mivel Kirulyfürdőn kétszer is kigyulladt az erdő. A tűzoltók jelentése szerint mindkét esetben szándékos gyújtogatásról volt szó.
2013. május 12., 19:042013. május 12., 19:04
2013. május 12., 19:092013. május 12., 19:09
Mivel időben értesítették a tűzoltókat, nem történt nagy kár, hiszen az első tűzben egy hektárnyi füves terület égett le, a másodikban pedig kétszáz négyzetméternyi avar – tudtuk meg Alina Ciobotariutól, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivőjétől. Első alkalommal 9 óra 47 perckor, másodszor pedig 16 óra 37 perckor riasztották őket. A délelőtti esethez öt tűzoltó érkezett a helyszínre, a másodikhoz négy, utóbbi kioltásában a lövétei önkéntes tűzoltók is segédkeztek. A lángokat 13 óra 40, illetve 18 óra 30 percre sikerült kioltani – mondta el kérdésünkre a szóvivő.
Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
szóljon hozzá!