Szán helyett szekéren szilveszterkor

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Körülbelül fele-fele arányban érkeznek magyarok és románok Udvarhelyszékre a szilveszteri időszakban. Általában négy-öt éjszakát töltenek térségünkben, s ezalatt leginkább a sízés, illetve a hagyományos székely ízek, szokások érdeklik őket.

Bálint Kinga Katalin

2015. december 31., 18:002015. december 31., 18:00

Magyarországiak és a román térség lakói körében is népszerű szilveszteri úti cél Udvarhelyszék, ahol főként a sízési lehetőségek érdeklik a kikapcsolódni vágyókat – tudtuk meg a térség turisztikai szakembereitől. Idén, hó hiányában némely téli program módosításra szorul, de úgy tűnik, semmi akadálya annak, hogy a vendégek szabadtéri tevékenységekkel töltsék az ünnepeket: hosszabb wellnessprogramot, szekerezést, kézműves-tevékenységet, sőt közös szaladást is ajánlanak az érdeklődőknek.

Az udvarhelyi Tourinfo turisztikai információs iroda munkatársa, Dénes Emőke elmondta, egyre több – jórészt visszajáró – ide látogató kíváncsi a télisport-lehetőségek mellett a térség hagyományaira, az itteni életérzésre. Ennek megfelelően választanak úti célt: magyarok és románok körében is népszerű Zetelaka, Ivó, Énlaka, Kőrispatak, illetve a Sóvidék. Az Udvarhelyen megszállók közül is jó páran szeretnék feltérképezni a vidéket – volt itt például olyan francia család is, amely bejárta a környék településeit.

Mint kiderült, a térség szállásadóinak jó része csomagajánlatokkal várja a vendégeket: szilveszteri ünnepségeket, mulatságokat hegyi, városi és vidéki szálláshelyek is kínálnak. Parajdon a panziók, szállók kínálatában ingyen wellnesslehetőség is szerepel, amelyet az idén megnyílt élményfürdővel kötött szerződés révén biztosítanak – tudtuk meg Berde Lászlótól, a wellnessközpont ügyvezetőjétől. A fürdő csütörtökig hétvégi program szerint (10–21 óra között) tart nyitva, szilveszter napján 10 és 16 óra között várja a látogatókat. Elsején zárva tartanak, 2-ától azonban újra hétvégi, hosszított programmal dolgoznak. A működtetők sok látogatóra számítanak, hiszen a parajdi szállások nagyrészt telítettek – tudtuk meg.

Nem csak fürdőzni lehet a Sóvidéken: a Slow Tours Transylvania programszervező iroda Korond környéki élménykörútra invitálja a térségben szilveszterezőket. Mint Pál Zoltán irodavezető elmondta, két program közül választhatnak a turisták, akiknek a környező települések szállásadói ajánlják a szolgáltatásokat. Az első opció egy „időutazás”, melynek során általában szánnal (idén hó hiányában szekérrel) látogatnak el Pálpatakára, megtekintik a közeli tőzeglápot, de tanyalátogatást is tesznek, és megkóstolják a hagyományos székely étkeket.

A második lehetőség egy fáklyás korondi séta, amely sötétedés után kezdődik. Ezalatt különféle kézművesműhelyeket látogatnak meg az érdeklődők, és egyebek mellett kipróbálhatják a taplófeldolgozást, agyagozást. A programokat naponta kétszer tartják meg, ezekre általában Parajdról, Szovátáról, Udvarhelyről, de még Ivóból és Olasztelekről is átutaznak a turisták.

A szállók vezetői és a turisztikai szakemberek is egyetértenek abban, hogy a sízés vonzza a legtöbb látogatót. Az idei síszezon a magas hőmérsékletek miatt bizonytalan, ám a Madarasi Hargitán található (a térségben a leglátogatottabb) síközpontban szilveszter és újév napján is üzemelnek a felvonók. A hegyi panziókat már augusztus végén elkezdik lefoglalni, de az utóbbi hetekben még lehetett helyet találni – tudtuk meg Magyari Teklától, a síközpont sajtószóvivőjétől. A szállók kínálatában félpanziós és teljes ellátás is szerepel, szilveszterkor mulatságokat szerveznek.

Az udvarhelyszéki sípályákra némely udvarhelyi szolgáltató is biztosít szállítási lehetőséget, más különleges ajánlatok mellett. A Gondűző szállodában például megtudtuk, az opcionális ajánlataik között nemcsak hargitai, de az ivói vadasparkba vagy más látnivalókhoz történő személyszállítás és idegenvezetés is szerepel, hiszen az Udvarhelyen megszállók közül sokan csillagtúráznak a környéken. A szálloda munkatársai szerint a környékbeli szolgáltatók programkínálata igazodik a vendégek igényeihez, lehetőség szerint a különleges kívánságokat is teljesítik. Az udvarhelyi szállodák jórészt telítettek – Ördög Orsolya, a Septimia Szabadidőközpont brand menedzsere is ekképp nyilatkozott, kifejtve, körülbelül fele-fele arányban vannak román és magyar szállóvendégeik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán

Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán
2025. július 13., vasárnap

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma

A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma
2025. július 11., péntek

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
2025. július 11., péntek

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában

Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában
2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál