Szakértők elmélkedtek a székely gazdálkodás jövőjéről

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Hazai és magyarországi szaktekintélyek nyitották meg csütörtök délelőtt a Székely gazdálkodás régen és most címmel zajló háromnapos konferenciát Énlakán. A kétévente megszervezett rendezvény derűs hangulatban indult, a meghívottak és szervezők bizakodók az előadássorozat sikerességét illetően.

Bálint Kinga Katalin

2013. szeptember 19., 19:352013. szeptember 19., 19:35

2013. szeptember 19., 19:402013. szeptember 19., 19:40

Az énlaki kultúrotthonban délelőtt tíz órára igen kellemes légkör alakult ki: a határon túlról érkezett és környékbeli részvevők vidám társalgása, a sűrű parolázás előzte meg az ünnepélyes megnyitót. Mint kiderült, Kanadából is jeleztek részvételi szándékot a Pro Énlaka Alapítvány, a Pécsi Tudományegyetem, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum és a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet által a kis településre szervezett szakmai tanácskozásra.

A megnyitón elsőként Szávai Márton, a Pro Énlaka Alapítvány kuratóriumának elnöke mondott beszédet, kifejtetve, hogy sok fáradság és törődés árán néhány éve végre sikerült kulturális életet teremteniük a faluban, melynek részeként remélhetőleg újabb két év múlva is tartanak majd konferenciát. Az alapítvány elnökét követően Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szólt a jelenlévőkhöz, kifejtve, az énlaki konferencia előnye, hogy az ott elhangzó elméletek szervesen kapcsolódnak a gyakorlathoz. Hozzáfűzte, a rendezvény pozitív hatása, hogy elindított egy mozgalmat, melynek köszönhetően fiatalok és külföldiek is házakat vásárolnak a környék falvaiban, ahol gazdaéletet kezdenek. Úgy vélte, fontos átadni a fiatalságnak a gazdálkodás hagyományait, ugyanis az egy olyan rendszert teremt, amely nagyjából képes eltartani az embereket. Ebbe a rendszerbe igen kevés pénz kerül be – fejtette ki –, a probléma azonban az, hogy az sem marad itthon, ugyanis a gazdák igen kis része vásárol tudatosan hazai terméket. Ahhoz, hogy a pénz e rendszerben maradjon, komoly együttműködés szükséges, ugyanis ez teszi fenntarthatóvá a gazdálkodást – foglalta össze a főkonzul. Ugyancsak az együttműködés fontosságát emelte ki Marelyin Kiss József, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviselője, hozzáfűzve, hogy az anyaországi és külhoni magyarsággal nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is szeretnének partnerséget kialakítani.

Ezt követően Kolumbán Gábor Énlakán élő közgazdász fejtette ki nézeteit, melyek szerint problémát jelent, hogy a helység 50–60 gazdája nem jár a konferencia előadásaira. „A mi készülékünkben van a hiba” – vélte, hozzáfűzve, szervezőkként el kell gondolkodniuk azon, hogy miként szólíthatnák meg hatékonyan a helybélieket, ugyanis csak őket bevonva lehetne életbe léptetni a szakmai tanácskozáson megszülető elképzeléseket.

Nagyon magas szintű előadások hallhatók a konferencián – mutatott rá Egyed Ákos történészprofesszor, hangsúlyozva, hogy ezek akkor válnak igazán eredményesekké, ha a falvak nem maradnak üresen. „A kérdés az, hogy megszületnek-e azok, akik továbbvihetnék a székelység örökségét, hagyományait” – összegezte mondanivalóját. Végül Visy Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem régészprofesszora nyitotta meg az előadássorozatot, felhíva a figyelmet a kultúrotthonban látható kiállításra, amelyen fotók, tájékoztatók tanúskodnak az egyetem szakértőinek Énlakán évek óta végzett építészeti és néprajzi kutatásairól.

A továbbiakban előadásokat hallhatnak a konferencia részvevői, illetve szombaton autóbuszos kiránduláson vehetnek részt, melynek során a Molnár István Múzeumba, az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválra, valamint a farkaslaki gyümölcsfeldolgozó manufaktúrához látogatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás
2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés