
Fotó: Lukácsi Lehel
Idén decemberben lesz tíz esztendeje, hogy Szabó Gyula író (1930–2004) elhunyt. A kerek évforduló alkalmából Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Homoródalmásért Alapítvány december 20-án Szabó Gyula-emléknapot tart az író szülőfalujában.
2014. december 18., 21:212014. december 18., 21:21
A tizenegy órakor kezdődő rendezvénysorozat keretében megemlékezésre kerül sor Szabó Gyula sírjánál.
A falu legrégebbi, közelmúltban felújított lakóházának egyik szobájában a turisztikai információs iroda működik, a másikban a Szabó Gyula Emlékszoba kapott helyet. Belépve az az érzésünk, az imént tette le olvasószemüvegét, és csak kilépett az író. Íróasztalán, legfőbb munkaeszközei mellett megszemlélhetők kéziratai. Kötetei és egyéb publikációi mellett még kiadatlan művei is helyet kaptak. Díjai, elismerései, a család által felajánlott Benczédi-kisplasztikák a polcokon sorakoznak. Az emlékszoba tárgyi emlékei között láthatók azok az őskövületek is, amelyeket Szabó Gyula maga gyűjtött.
Déli egy órára a Szabó Gyula Művelődési Otthonban tartandó emlékkonferenciára várják tisztelőit. Köszöntőbeszédet mond Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Zsigmond Barna Pál, illetve a helybéliek nevében Csete Árpád unitárius lelkész.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!