
Az utóbbi napok télies időjárása lehetővé tette a síszezon elindítását az udvarhelyszéki pályákon is, a felvonók a szilveszteri időszakban is üzemelnek. A hegyi pályák a két ünnep között nagy népszerűségnek örvendtek, azonban a működtetők óvatosságra intik a látogatókat.
2014. december 30., 12:492014. december 30., 12:49
December 24-én és 25-én zárva voltak a Madarasi Hargita sípályái, az ünnepkör többi napján azonban rekordlátogatottságot jegyeztek a síközpontban: a Nagy Mihály kivételével minden pályát használhattak a téli sportok szerelmesei. Ezen a héten már a Nagy Mihály alsó szakasza is sízhető, de az előrejelzések szerint további havazás várható, így egy kis szerencsével napokon belül megnyílhat a felső rész, valamint a snowboardosok számára tervezett hópark is – fejtette ki Magyari Tekla, a Madarasi Hargita Síközpont sajtószóvivője. Mint elmondta, a felvonók az év utolsó napján is rendes program szerint, azaz délelőtt tíztől délután négyig üzemelnek, változás csak január elsején lesz, amikor déli tizenkettőkor nyitnak. Az autóval érkezők figyelmét nyomatékosan felhívják a hólánc használatára – még a négykerék-meghajtású járművek esetében is –, mert anélkül fennáll a baleset veszélye, annak ellenére, hogy a hegyre vezető utakat rendszeresen takarítják és szórják. A síközpont üzemeltetői a megnövekedett forgalomra való tekintettel kérik a látogatók megértését, türelmét az utakon és pályákon egyaránt.
A működtetők reményei szerint alakult az időjárás, így a tervek szerint, azaz karácsony másodnapján megnyithatták a Havas Bucsin sípályát is. Mint az ügyfélszolgálatnál érdeklődve kiderült, az első napokban még nem volt jelentős a forgalom, de hétfőn már szép számban érkeztek sízni vágyók a mintegy negyven centiméteres hóréteggel borított pályára. A felvonók a tervek szerint a vakáció minden napján délelőtt tíz és délután öt óra között üzemelnek, kivéve január elsejét, amikor délben kezdődik a program. A vakáció lejártával hétvégenként tartanának nyitva, de igény szerint, előzetes egyeztetés esetén hét közben is fogadnának csoportokat.
Akik Székelyudvarhely közelében szeretnének kedvenc téli hobbijuknak hódolni, azokat ettől a héttől a homoródfürdői Lobogó sípályán is jó minőségű hó fogadja: a felvonót hétfőn helyezték üzembe, a látogatók pedig csakhamar kaptak az alkalmon, és a pályára vonultak. Mint Benedek Lukács, a Lobogó Szabadidőközpont tulajdonosa elmondta, korábban is lett volna igény a szolgáltatásra, ám a nyitással vártak addig, amíg igazán jó minőségű természetes és hóágyúzott havat tudtak biztosítani a lesikláshoz. Homoródon naponta 10 és 16, illetve 18 és 21 óra között lehet sízni, kivéve szilveszterkor, amikor elmarad az esti program. A Lobogónál a továbbiakban kialakítanák a szánkópályát is, a korcsolyapálya megnyitásához azonban egyelőre nincs elég hideg – derült ki.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!