
Régi álom valósult meg a Sóvidéken: a környék látványosságait kötötték össze kerékpárúttal. Nemcsak feltérképezték az útvonalakat, hanem egységes jelzésekkel látták el. Továbbá újabb látnivalóval, a kincses Kodáros-barlanggal bővítették a térség turisztikai kínálatát.
2014. november 20., 11:272014. november 20., 11:27
Több mint hét éve kezdődött a bicikliút-hálózat kialakítása – elevenítette fel portálunknak Pál Zoltán, a Korond–Parajd Természetvédelmi Gondnokság igazgatója. Már akkor léteztek elszórva különböző kezdeményezések, ezeket szerették volna összefogni egy egységes jelzésrendszerrel és információs táblákkal ellátott, biztonságban kerékpározható hálózatba.
Látványosságokat kötöttek össze
A Hargita megyei önkormányzat fenntartható turizmus fejlesztéséért kiírt pályázatán nyertek támogatást idén a települések közötti kerékpárutak kiépítéséhez, valamint a feltérképezéshez – tudtuk meg Moldován Lászlótól, a Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület elnökétől. A pályázati összegből mintegy hetven kilométer kerékpárúttal bővült a hálózat, emellek sikerült biztosítani, hogy az útvonalakon biztonságosan és akadálymentesen tudjanak közlekedni a kerékpárosok. A megyei tanács mellett a projektet Korond és Parajd községek tanácsa, Korond-Parajd Természetvédelmi Gondnoksága, valamint a Felsősófalvi Kodáros Egyesület is támogatta. A turisztikai egyesület elnöke elmondta, hogy a fő cél a látványosságok összekötése volt.
Erdészek ösvényein kerékpárokkal
A természeti, történelmi és kulturális értékeket összekötő mezei, erdei utak elkerülik a nagy forgalmú aszfaltutakat. Pál Zoltántól megtudtuk, hogy a Romániai Kerékpáros Föderáció által kidolgozott egységes jelrendszert használták, így a szembetűnő jelzéseket mindenki könnyen felismerheti és követheti. A különböző kezdeményezések eredményeként létrehozott kerékpárutak összekapcsolásával sokkal könnyebben fedezhető fel Székelyföld egésze, nem csak a Sóvidék. A biciklis turisták akár Maros megyéből indulva tekerhetnek Szováta irányába, de a hálózat érinti többek között a Nyárád mentét, Szovátát, Sóváradot, Varságot, a Csíki- és Háromszéki-medencét, illetve a Vargyas-szorost. Bár elsősorban a kerékpárosoknak készültek, gyalogosok is használhatják az ösvényeket és a térképet.
Mindenki segített
A civil kezdeményezésnek köszönhető, hogy ilyen látványosan haladt a projekt – hangsúlyozta Pál Zoltán. A különböző szervezetek mellett számos helyi lakos csatlakozott a hálózat kialakításához. A sóvidéki panziósok is aktívan részt vettek a kialakításban, a különböző pihenőhelyek kialakításában, valamint az információs és orientációs táblák elhelyezésében. Pál úgy véli, nemcsak a turistákat, hanem a helyieket is érinti, hogy megközelíthetők a vidék turisztikai látványosságai, ugyanis ezentúl látogatóiknak plusz tevékenységként javasolhatják a barangolást.
Legendák ösvényén
Talán a rejtélyes Kodáros-barlang keltette fel leginkább a felsősófalvi emberek érdeklődését, ugyanis ehhez a helyhez köthető a legtöbb helyi legenda és mesés történet. Immár felfedezhetik két keréken vagy gyalogosan is mindazok, akik utánajárnának, hogy valóban kincseket rejt-e a domb mélyén lévő barlang. Az összefogásnak köszönhetően elkészült a Kodáros-barlanghoz vezető tanösvény is. Korábban nem is lehetett megközelíteni – mondta Moldován, viszont immár sikerült elérhetővé tenni, továbbá pihenőt is kialakítottak a helyszínen, a turistákat pedig információs tábla is várja majd. Pál Zoltán szerint fontos tisztelni az értékeket és a látványosságokat, ez az alapelv vezényelte őket.
A Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület és a Korondi Turisztikai Egyesület által kijelölt legendás bicikliút-hálózatot csütörtökön déli 12 órakor adják át a kincses Kodáros-barlangnál.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!