
Fotó: Csató Andrea
A bajbajutottak megsegítésére buzdított hétfőn Oroszhegyben Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára, ugyanakkor bejelentette, hogy magyar kormány támogatja a nyikómalomfalvi iskola újjáépítését és az ülkei óvoda elindítását.
2025. június 09., 12:582025. június 09., 12:58
„Az elmúlt napokban megerősítést kaptunk arról, hogy mindenkinek feladata és felelőssége van. A kicsi gyerekeknek is, akik szépen ministrálnak, az idősebbeknek is, akik imádkoznak, valamint a tehetősebbeknek is, akiknek segíteniük kell másokon” – fejtette ki a csíksomlyói búcsún is részvevő Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkára az oroszhegyi katolikus templomban tartott szentmisén.
Fotó: Csató Andrea
Háromszéken az emberek házait, családi vállalkozásait tette tönkre a vihar és az árvíz – emlékeztetett az államtitkár. Felidézte, hogy korábban a villám sújtotta atyhai templom újjáépítéséért sikerült összefogni, és jelenleg is azt tapasztalja, hogy a helyiek és a magyarországiak is igyekeznek segíteni.
– buzdított. Rámutatott, a magyar kormány is igyekszik segíteni, amikor megteheti. Erre a példa az oroszhegyi templom felújítása.
Fotó: Csató Andrea
Bejelentette ugyanakkor, hogy hétmillió forinttal fogják segíteni az Ülkében megépült óvoda elindítását. Mindemellett 50 millió forintot biztosítanak a néhány éve Nyikómalomfalván földcsuszamlás miatt megsüllyedt iskola újjáépítésére, ahonnan azóta el kellett költöztetni a gyerekeket.
Egy iskola újjáépítését és egy óvoda elindítását is támogatja a magyar kormány
Fotó: Csató Andrea
Ezt követően arra kért mindenkit, hogy segítsék a rászorulókat – mind a háromszéki, mind a parajdi embereket –, hiszen
Ezt követően Opra István helyi plébános elhívta Soltész Miklóst a felújított templomuk majdani megáldására.
Fotó: Csató Andrea
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.
1 hozzászólás