Fotó: Farkas Antal
A Sóvidék-Hegyalja Helyi Akciócsoport Egyesület – HACS – szerdán vezetőtestületi közgyűlést, igazgatótanácsi, valamint a projekteket elbíráló bizottsági ülést tartott a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban Székelyudvarhelyen.
2012. június 27., 16:102012. június 27., 16:10
2012. június 27., 16:252012. június 27., 16:25
Az üléseken megvitatták, majd elfogadták az alapszabály módosítását, az elbírálási rendet, a 2012/1-es pályázati kör felhívásait, a kiválasztási szempontokat, megválasztották a fellebbezéseket elbíráló bizottság tagjait, és a jogszabályoknak megfelelően módosították a tagságot. A HACS négy témában hagyott jóvá pályáztatást a 2012-es évre, ezekről április-májusban már tartottak előadást az egyesületek és alapítványok számára. Idén azok a civil szervezetek pályázhatnak, amelyek vállalkozást és helyi turizmust szeretnének fejleszteni, illetve céljuk a falvak, községek megújulása és a helyi örökségvédelem.
A kisvállalkozóknak 30 százalékos önrésszel kell rendelkezniük, a többi három kategóriában százszázalékos vissza nem térítendő összeget lehet nyerni. Az elsőt olyan kézművesek pályázhatják meg, akik fejleszteni szeretnék vállalkozásukat, vagy esetleg újat akarnak létrehozni. „A másodikba a turisztikával foglalkozó kisvállalkozók tömörüljenek, és közösen dolgozzanak ki egy tervet, egy olyan egységes turisztikai marketinget, melynek a lokális turizmusfejlesztése a célja” – hangsúlyozta Csák László, a HACS stratégiavezetője. A harmadik közterületek megújulását célozza: sportpályákra, játszóterekre lehet pályázni, valamint speciálisan – időseknek vagy mozgássérülteknek megfelelő – kialakítható terekre. A negyedik a helyi örökséget, leginkább régi épületek vagy természeti értékek felújítását, megőrzését célozza.
Jelenleg folynak a községekben a tájékoztató karavánok – mondta a sajtótájékoztatón Csák, majd hozzátette: ebben az évben összesen 1 millió 400 ezer eurót lehet megpályázni, melyből 320 ezer vállalkozásokra, 95 ezer turisztikafejlesztésre, 200 ezer közterület-felújításra, 410 ezer pedig örökségvédelemre fordítható. Az egyesületektől, alapítványoktól 50–100 ezer eurós pályázatokat várnak, melyeket augusztus 28-áig lehet benyújtani a parajdi és oroszhegyi irodákban.
„A pályázatokat helyben két hét alatt elbírálják, és szintén ennyi idő alatt meg is szokott lenni az eredmény, amit először a megyének küldünk el, aztán bekerül az országos elbíráló rendszerbe, ahonnan, miután rábólintottak, tapasztalataink szerint 9–12 hónap múlva érkeznek meg a megnyert összegek” – magyarázta a stratégiavezető.
Az érdeklődők holnaptól az egyesület honlapján is elolvashatják a pályázatokkal kapcsolatos részleteket, a http://www.sovidek-hegyalja.ron. Csák hozzátette, ősszel ismét lehet számítani egy hasonló típusú pályázati csomagra.
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
szóljon hozzá!