
Az idei évet mérlegelte Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata. Fekete Örs, a közszolgálat vezetője értékelése szerint 2016 a beváltott ígéretek éve. Ugyanakkor hozzátette, hogy az egyik legnehezebb esztendőt zárják, mivel munkájukat sokan megkérdőjelezik.
2016. december 20., 20:372016. december 20., 20:37
„Egyre nagyobb felelősség kimenni menteni, hiszen bárki arra ébredhet, hogy másnap a törvényszéket vagy a vizsgáló bizottságot kell meggyőzze arról, hogy jó szándékkal, önkéntesen, szabad idejét feláldozva akart a bajbajutottak segítségére sietni” – hangsúlyozta Fekete Örs.
A beszámolóból kiderült, hogy idén nem telt el hét tennivaló nélkül. Táborokat, kirándulásokat szerveztek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Több mint ezer gyerek számára szerveztek szabadtéri programokat, kerékpáros táborokat. Ösvények, hegyi kerékpárutak, sziklamászófalak épültek ki munkájuknak köszönhetően – tájékoztatnak szerkesztőségünknek is elküldött közleményükben.
Idén több mint 350 riasztáshoz kellett kiszálljanak a hegyimentők, sok esetben pedig egyszerre több helyszínre is, olyan hét is volt, amikor három halálos balesethez is kivonultak a csapatok. Ezzel kapcsolatban a hegyimentők vezetője elmondta, hogy országos szinten probléma az alkalmazottak hiánya, nagyobb szerepet kell kapjon a hivatásos, állandó szolgálaton alapuló hegyimentés, beosztott alkalmazottakkal, kiegészülve helyi önkéntesek segítségével, ehhez pedig a helyi önkormányzatoknak nagyobb felelősséggel kell hozzáállniuk.
Fekete Örs külön örömét fejezte ki, hogy ismételten országos élvonalba kerülve, elsőként sikerült megszerezni öt évre a működésükhöz szükséges elismervényt az országos szervek részéről. Ezeket az elismervényeket a helyszínen adta át az udvarhelyi, csíki, gyergyói, valamint a maroshévízi csapatok képviselőinek. Az ország közel negyven hegyimentő csapatából mindössze tíznek sikerült ezt elérni, a Hargita megyei közszolgálatnak pedig egyedüliként a négy térségi egyesületet külön-külön is sikerült elismertetnie, mint olyan szervezet, amely képes hegyimentő beavatkozásra saját térségében.
Hargita Megye Tanácsa ezúttal Önzetlenség díjjal tüntette ki a gyergyói Dancurás hegyimentő csapatot.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!