
Fotó: Thomas Campean
A derűs nyár az előzőknél jobb, a fürdőhelyek működtetői szerint legalább iskolakezdésig tartó strandszezont eredményezett. A kevésbé népes strandokat is legalább napi száz fürdővendég látogatta az utóbbi hónapokban, és bár beköszöntött a szeptember, a víz hőmérséklete miatt sem kell aggódniuk a pancsolni vágyóknak.
2015. szeptember 01., 19:562015. szeptember 01., 19:56
Elégedettek az udvarhelyszéki strandok működtetői az idei szezonnal, amelynek egyelőre nem jósolják a végét. A három udvarhelyi fürdőhely ugyanis – a folyamatos hőségnek köszönhetően – leghamarabb szeptember közepére tervezi a kapuzárást, ugyanígy a parajdi szabadtéri medence is még legalább két hétig látogatható. A strandokon naponta több száz vendég fordult meg – a parajdi, tavaly átadott modern strandon zömmel turisták lubickoltak –, és a víz hőmérséklete ezt továbbra is lehetővé teszi.
Alapjában véve addig tart nyitva a székelyudvarhelyi városi strand, ameddig az idő engedi, illetve amíg van rá igény – ismertette Bálint Attila, a helyi polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Hozzátette, a látogatottságot erősen befolyásolja az időjárás és az iskolai program. Az idei nyári vakáció ebből a szempontból az előzőknél jobban alakult, hiszen naponta átlagosnak volt mondható a 400–500 látogató, de előfordult, hogy kétszer ennyien hűsöltek a fürdőtelepen. Mint kiderült, minden szezon elején – és szükség esetén közben is – végeznek kisebb beruházásokat, főként felújítási, korszerűsítési munkálatokat a zuhanyzóknál, medencéknél, de a térrendezésre is hangsúlyt fektetnek.
Délelőttönként és délutánonként is forgalmas a szombatfalvi Septimia Szabadidőközpont strandja. A lubickolási kedvnek közel sem vetett véget a szeptember beköszönte: Ördög Orsolya band menedzser szerint a fűtött vízben az időjárástól függően akár október elejéig is lehet strandolni. Az előző évekénél jobb szezon az idei – erősítette meg. Hozzátette, a vendégeket nemcsak a folyamatosan tisztuló vizű medencékkel, hanem különféle szabadidős programokkal is igyekeztek a szabadba csábítani: vízilabda-bajnokságot, koncerteket és grillesteket is szerveztek ebben az évben, amelyek alkalmával különféle nemzetek hagyományos fogásait kóstolhatták meg az érdeklődők.
A Szejkefürdő a nyugodt kikapcsolódás helyszíne volt az idei strandszezonban: nem volt zsúfolt a fürdőhely, mégis napi 100–200 ember mártózott meg a fűtött vízben – tudtuk meg Mag Attilától, a strand működtetőjétől. Véleménye szerint is kitart a strandszezon szeptember 15-éig: annak ellenére, hogy az éjszakák már hűvösebbek, mint a nyár derekán, szeptember első napján is 23 Celsius-fokos volt a fürdővíz. Modernizálási terveikkel kapcsolatban Mag Attila kifejtette: minden évben tervezgetik a strand megújítását, és az idei szezon lejárta után újra tárgyalnának is erről az udvarhelyi önkormányzat illetékeseivel, hiszen a városé a fürdőtelep, és egy-egy nagyobb beruházást csak közös erővel tudnának kivitelezni.
A napozóágyak „sosem lesznek elégségesek” a parajdi strandon – fogalmazott Donáth László, a fürdőhely egyik illetékese. Mint elmondta, hiába bővítették háromszázra a napozóhelyek számát, az mégis igen kevésnek bizonyul, ha olykor napi kétezer látogatót is fogadnak, amire akadt példa ezen a nyáron is. Az elmúlt három hónapban közel 77 ezer látogatójuk volt, többségük turista – derült ki. A zárásra egyelőre nem készülnek: október elsejéig is nyitva tartanának, ha az időjárás és a fürdőkedv kitart. A víz ugyanis szeptember első napján 28 Celsius-fokos volt, a sós víz pedig egyébként is könnyen felmelegszik és sokáig tartja a hőt – ismertette Donáth. Mint megtudtuk, az idén bevezetett bérletek igen népszerűeknek bizonyultak a látogatók körében: a kedvezményes, öt belépésre feljogosító jegyek hét napig érvényesek, hogy a szállóvendégeknek rossz idő esetén is legyen alkalmuk bepótolni a strandolást.
A helyieké lesz a terep a parajdi wellnessben
Úgy tűnik, a strand és az idén megnyílt wellnessközpont nem jelent konkurenciát egymásnak. Mint Kiss Zsófia és Berde László, a gyógyfürdő adminisztrátorai elmondták, jobbára csak borús időben jártak át a strand vendégei a wellnessbe, általában célirányosan érkeztek hozzájuk a vendégek. Júliusban – különösebb beharangozó reklámkampány hiányában – átlagosan napi 450 látogatót jegyeztek, ez az átlag augusztusban napi 600 főre emelkedett. A látogatók jó részét szállóvendégek tették ki. Egyelőre nem tudják, mit hoz a hidegebb időszak, hiszen még csak két hónapja üzemel a gyógyfürdő, de feltételezik, hogy a turistaszezon lejárta után a helyiek is gyakrabban látogatják majd a komplexumot. Ennek érdekében kedvezményes bérletet biztosítanak a sóvidékieknek, a nyugdíjasoknak, és nem feledkeznek meg a sóbánya látogatóiról sem – ismertette Kiss Zsófia. Hozzátette, a zsúfoltabb napokon is elégségesnek bizonyul a gyógyfürdő, hiszen sokan váltanak háromórás jegyet, így cserélődik a vendégkör.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!