
Fotó: Thomas Campean
Radikális lépéseket sürget a földügyek rendezésére a Hargita Megyei Geodéták Egyesülete, az általuk megfogalmazott javaslatokat szerdán nyilvános találkozón is ismertették.
2015. december 02., 18:362015. december 02., 18:36
A földtörvények alkalmazását, a kataszter elkészítését és a telekkönyvezést érintő problémákra keresték a megoldást azon a csíkszeredai találkozón, ahol a földmérő szakemberek és állami intézmények vezetői mellett polgármesterek és politikusok is jelen voltak. Rákossy Botond József, a Hargita Megyei Geodéták Egyesületének elnöke szerint radikális lépések hiányában a birtokba helyezés folyamata soha nem fejeződik be. Ezért a szakemberek több törvény és szabályzat módosítását kérik, amelyek elsősorban a kataszterre és telekkönyvezésre vonatkoznak, ugyanakkor felgyorsítanák a birtoklevelek kiadását, biztosítanák a parcellázási tervek jóváhagyását.
Nagy szükség lenne a mintegy 80 ezer hibásan kitöltött birtoklevél módosításának felgyorsítására, a tényleges birtoklás jogcím bejegyzésére vonatkozó előírások alkalmazására, és arra is, hogy a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (OCPI) a törvény által meghatározott ingyenes adatokat ne pénzért szolgáltassa az igénylőknek.
Sorin Truţă, a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója megjegyezte, a 2000 és 2004 között, birtokba helyezés és a parcellák azonosítása nélkül kiadott birtoklevelek sok problémát okoznak. Hozzátette, nem az akadályozás a céljuk, hanem az, hogy minden a törvényeknek megfelelően történjen, a szükséges dokumentáció hiányában, parcellázási tervek nélkül nem adhatók ki birtoklevelek. A szabályzatok, rendeletek módosítására több javaslatot is készítettek, a problémák egy részét segítenek megoldani a 2016 januárjától érvényes változások – ezt már az országos ügynökség jelen levő képviselői ígérték meg, hozzátéve, nemcsak Hargita megyében, hanem az egész országban hasonló gondokkal találkoztak.
Tánczos Barna szenátor szerint az országos ügynökség képviselői megerősítették, hogy Hargita megyében másképp alkalmaztak bizonyos szabályokat. „Januártól ingyenesen kell szolgáltassák az adatokat a hivatal emberei, egyértelmű a parcellázási tervek ingyenessége, a birtoklevelek módosítása terén pedig lesz egy megyei egyezség arra vonatkozóan, hogy mit tekintünk tévesen kiállított birtoklevélnek, amit módosítani lehet helyi szinten is, bírósági végzés nélkül. A kataszteri felmérést és a munkálatokat elfogadja a hivatal akkor is, ha minden érintett személyi száma nincs beírva, azzal a megjegyzéssel, hogy ahol hiányoznak a személyi számok, ott nem telekkönyvezik az illető parcellát a tulajdonos nevére” – sorolta Tánczos.
Van azonban két olyan probléma is, amelyeket törvényhozási szinten kell tisztázni. „Az egyik a birtoklás kérdése. Mi történik az olyan kaszálókkal, legelőkkel, amelyek sem a mezőgazdasági nyilvántartóban, sem a telekkönyvben nem szerepeltek, és évtizedek óta használja ezeket valaki? Erre megoldást kell találni” – magyarázta Tánczos Barna. Az elkövetkező hetekben a prefektus javaslatára kistérségenként tartanak hasonló találkozókat Hargita megyében.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!