
Fotó: Veres Nándor
Évtizedeken át tartó mostoha sors után úgy tűnik, ismét kísérti a múlt a teljesen felújított szejkei mofettát: nem tudni, kinek a feladata működőképessé tenni a gyógykezelési komplexumot, így még sejteni sem lehet, mikor nyílik meg a létesítmény.
2013. március 06., 18:002013. március 06., 18:00
2013. március 06., 18:202013. március 06., 18:20
Panaszlevél érkezett szerkesztőségünkbe, egy idős nyugdíjas több sorstársa nevében nehezményezi, hogy a felújítás ellenére továbbra sem működik a szejkei mofetta, jóllehet az ottani kezelések sok reumás beteg ízületi fájdalmát enyhíthetnék. A levél nyomán megpróbáltuk megtudni, miért nem működik a mofetta, illetve mikorra várható a létesítmény megnyitása, ám nem jártunk sikerrel. Úgy tűnik, a teljes körű felújítás és bővítés előtt évtizedekig gazdátlanul állt, tönkrement épületet ismét kísérti a múlt, a létesítményt csak a hajléktalanok érzik igazán magukénak, ennek jeléül a télen többször is betörtek a zárt helyiségekbe.
Nem tudni, kinek a feladata működőképessé tenni a komplexumot. A nyitásról érdeklődve a városházán azt a választ kaptuk, hogy Lukács Antalnál, a városi kórház főigazgatójánál tudakozódjunk, ugyanis a városháza még tavaly átadta a mofettát a kórháznak, így annak vezetője tud naprakész információkkal szolgálni a létesítménnyel kapcsolatban. Egészségügyi központról lévén szó, azt a kórház fogja működtetni, mondta a hivatal szóvivője, de kérdésünkre azt is közölte, hogy a helyiségekben máig hiányzó villanykapcsolókat, dugaszolóaljzatokat, lámpatesteket, illetve a további kisebb hiányosságokat a városháza fogja pótolni. A mofettába a télen többször is betörtek, ennek nyomai az épület hátsó ablakkeretén még jól látszanak. Valószínűleg hajléktalanok a tettesek, ugyanis az épületből nincs mit ellopni – tájékoztatott a szóvivő.
A létesítmény megnyitásával kapcsolatban Lukács Antalnál, a városi kórház igazgatójánál folytattuk az érdeklődést, aki meglepődve cáfolta az átadás tényét. A városháza részéről egy szóbeli megkeresést kapott ez ügyben, de átadás nem történt – mondta a kórházigazgató. Az ő értelmezésében az egészségügyi központ beindításának ügyében a hivatal szakértői együttműködést vár el a klinika vezetésétől, mivel a kórház fogja irányítani a mofetta működését, szakorvosi felügyelet mellett. Lukács Antal mindazonáltal nem érzi egyéni feladatának a központ beindítását. Az alpolgármesterrel, majd múlt héten a városháza műszaki igazgatójával folytatott megbeszélést követően kérte a létesítmény dokumentációját, építési terveket, hatástanulmányokat, de mint kiderült, ezt a megyei tanácstól kell kikérni, ugyanis a mofettát a Borvizek útja projekt keretében újították fel. Amíg a dokumentumokat nem kapja kézhez, addig nem tud lépni az ügyben, mondta Lukács Antal, így a nyitást megelőző esetleges teendőkről sem tudott nyilatkozni.
A mofetta megnyitásának ügye tehát továbbra is tisztázatlan, sőt több, mint egy évvel az épület teljes felújítása után már azt sem tudni pontosan, kinek a feladata megválaszolni a létesítménnyel kapcsolatos kérdéseket.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!