Rövidre szabták az októberi ülést

•  Fotó: Simó Tamás

Fotó: Simó Tamás

Az előterjesztett öt helyett hat ügyben döntött Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete csütörtök reggeli soros ülésén. A kiegészítés tárgya Bunta Levente polgármester meghatalmazása volt, aki ezek után bírósági perek esetén egymagában képviselheti a várost.

Kovács Eszter

2013. október 31., 17:352013. október 31., 17:35

Tizenhét városatya vett részt a csütörtökön tartott ülésen, melyet Székelyudvarhely polgármestere nyitott meg. Bunta elöljáróban elmondta: a polgármesteri hivatal és az önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézmények szerkezeti felépítésének és tisztségjegyzékének elfogadására vonatkozó határozattervezetet törölték a napirendről, hisz a testületnek sürgőseb ügyben kellett döntenie. Mint elhangzott, az Egészségügyi Minisztérium peres úton szerezné meg az udvarhelyi kórházhoz tartozó egyik, a valamikori fertőzőosztály épületét. Alapfokon ugyan a város javára született ítélet, felmerült azonban, hogy Bunta Levente ilyen ügyekben képviselheti-e Székelyudvarhelyt. A városvezető a további problémák elkerülése érdekében tehát olyan határozattervezetet terjesztett elő, amely általánosan feljogosítja őt erre. Az ügyet végül az ülés végén, kis szünet után – melynek során a jogi szakbizottság áttekintette az erre vonatkozó dokumentációt – tárgyalták, a tanácsi határozatot azzal a módosítással fogadták el, hogy a polgármester háromhavonta köteles tájékoztatni az önkormányzati képviselő-testületet az éppen folyamatban lévő bírósági ügyekről.

A Gergely László RMDSZ-es városatya által vezetett ülés napirendjén a 2013-as városi költségvetés módosításáról is szó volt, a személyzeti költségekre szánt kormánypénzeket, valamint a Fejlesztési Minisztériumtól érkezett, a távfűtésrendszer fejlesztésére kapott támogatást bevették a költségvetésbe, illetve szükség volt a Kós Károly Szakközépiskola költségvetésének módosítására is.
A Márton Áron tér felújítását követően három elosztódobozt és egy villanyoszlopot állított fel az Electrica Rt., ezek azonban magánterületen vannak. A városatyák tehát két négyzetméternyi terület bérbeadásáról is döntöttek tegnap, melyet díjmentesen használhat a szolgáltató.

Az ülésen részt vett Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgató is, ugyanis a napirendre tűzött harmadik pont a Székely Támadt-vár falainak és bástyáinak a múzeum ügykezelésébe való átadásáról szólt. Miklós elmondta: ezzel a lépéssel több olyan pályázati lehetőséghez jut a kulturális intézmény, melyek révén sor kerülhet a várfalak restaurálására.

„A néppárti frakció egyöntetűen pozitívan véleményezett az ügyben, hisz konkrét előrelépés történt a vár és a múzeum ügyében is” – jegyezte meg Zakariás Zoltán EMNP-s önkormányzati képviselő, hozzáfűzve: a Habertsumpf-villa felújításának ügye nem olyan ütemben halad, hogy a közgyűjtemény odaköltöztetésének reális esélye lenne. Mike Levente MPP-s városatya javaslata után – miszerint a jövőbeni problémák elkerülése érdekében a Székely Támadt-vár telekkönyvébe jegyezzék be a használati jog átadását – egy, a Kiss Gergely utca 8. szám alatti ifjúsági lakás bérbeadásáról is döntés született.

A polgármesteri hivatal tavaszi pályázati kiírásán részt vett egyik sportegyesület nem tartott igényt a 80 ezer lejes támogatásra, ezért a városatyák döntésének értelmében az összegre más, sporttevékenységekkel foglalkozó szervezeteknek lehet majd pályázniuk.

Az ülés végén többek között Biró Edit szólalt, fel aggodalmát fejezvén ki az egyre romló székelyudvarhelyi közbiztonság témájában, illetve Gálfi Árpád a Termés utcai lakók panaszát tolmácsolta. A novemberi ülést Benedek Árpád Csaba alpolgármester fogja majd vezetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés