Rögtönzött kiállítás a székelyudvarhelyi vasútállomáson

A Haáz Rezső Múzeum és a városi önkormányzat közös szervezésében zajlott le a Héjjasfalva–Székelyudvarhely közti vasútvonal átadásának 125. évfordulóján szervezett rendezvény. Miklós Zoltán múzeumigazgató a délelőtt kezdődő rendezvényen köszöntötte az egybegyűlteket, majd röviden felvázolta az előkészületeket.

Simó Márton

2013. március 15., 15:512013. március 15., 15:51

2013. március 16., 15:042013. március 16., 15:04

A továbbiakban Gidó Csaba történész pár mondatban az építtetőkről emlékezett meg, név szerint Ugron Gáborról és ifj. Dániel Gáborról, akik országgyűlési képviselőkként sokat segítették a vasút ügyét, illetve Kutlánya János budapesti mérnök-vállalkozóról, aki a tervezést és az építkezést irányította. Ez a vasútvonal jórészt magyar állami támogatással és az udvarhelyszéki „közönség” segítségével épült, vállalkozók és kisrészvényesek adták össze a szükséges tőke egy részét – mondta a történész –, a Magyar Állami Vasútra (MÁV) csak az üzemeltetést bízták. Ezzel a vasútvonallal is az történt később, mint sok más közösségi vagyontárggyal, a trianoni döntés után berendezkedő román állam kisajátította és saját hatáskörébe vonta.

A Román Nemzeti Vasúttársaság (CFR) illetékes igazgatósága, a pályaszakasz mostani gazdája nem állt ugyan kellőképpen az ügy mellé, nem engedélyezte emléktábla elhelyezését az állomásépületre, de végül hozzájárult ahhoz, hogy a képi anyagot a váróteremben állíthassák ki.

A kiállítást saját gyűjtéséből, a Kováts Fotó archívumából, Farkas Csilla, Ozsváth Pál, Szabó Károly fotográfiáiból állította össze a történész. A helyieket a Bethlen Gábor utcában, a vasútállomás előtti kis parknál elhelyezett óriásplakát emlékezteti erre a fontos pillanatra, amely annak idején jelentékenyen meghatározta a régió fejlődését. A Berze Imre által készített emléktábla egy megfelelő pillanatra vár, amikor felkerülhet majd az őt megillető helyre. A Pillanatok a Héjjasfalva–Székelyudvarhely vasútvonal és a székelyudvarhelyi állomás 125 évéből című kiállítás két hétig tekinthető meg a váróteremben, utána pedig a Haáz Rezső Múzeumba kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés