„Rióban” nincs víz

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Két hete nincs víz Szentegyházán, a helybéliek által cigányblokkoknak nevezett tömbházakban, mindenki onnan próbál vízhez jutni, ahonnan tud. A lakók a kolerától tartanak, egyikük szerint több gyerek sárgasággal került kórházba. A helyzet reménytelen.

Széchely István

2014. június 25., 12:082014. június 25., 12:08

2014. június 25., 12:242014. június 25., 12:24

A tartozások miatt a helyi vízszolgáltató vállalat elzárta két szentegyházi tömbház főcsapjait, így közel félszáz család maradt víz nélkül, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülve, ugyanis többségük segélyből él, és abból esélyük sincs rendezni a több esetben jelentős összegű tartozást.

Néhány napja vágta le a vizet a Harvíz Rt., mert nagyok a tartozások – mondta el megkeresésünkre Rusz Sándor, Szentegyháza polgármestere, azt is közölve, hogy az egyik tömbházban, amelyben garzonlakások vannak, a negyvenezer lejt is meghaladja a felhalmozódott tartozások összértéke. Itt csak egy fő vízóra van, a lakótársulás így kötötte meg a szerződést a szolgáltatóval. A közelében található, a József Attila utca 11-es számú tömbházában vannak egyéni vízórák, ám ott a lakók nem engedték be a háztartásokba a vízszolgáltató munkatársait, hogy csak a tartozóknál zárják el a vízcsapokat, így ott is a főcsapot zárták el. 

A polgármester egyetért azzal, hogy a tartozóknál felfüggesszék a szolgáltatást, de – mint mondta – abban talán tévedett a vízszolgáltató, hogy azoktól is megvonta, akik nem tartoznak, kapott is tőlük panaszokat. A lakók arra is panaszkodtak, hogy túlszámlázták számukra a vizet, de – igaz ugyan, hogy a késedelmi kamat magas – számítógépes program tartja nyilván a tartozásokat és azzal nem lehet csalni – magyarázta a polgármester, aki kedden nem tartózkodott otthon de azt mondta, miután hazaérkezik, valószínűleg Hargita megye kormánybiztosához fordul, hogy számba vegyék, milyen megoldási lehetőség van a problémára.

Két hete víz nélkül

A József Attila utcai tömbházban többségében sokgyerekes családok élnek, kevés pénzből. Legalább öt-hat kisebb-nagyobb gyerek álldogál a tömbház előtt, ez az, ahol nincs víz, mondják kérdésünkre, de a legfelső szintről már kiáltja egy középkorú nő, hogy menjünk fel, mert megmutatja a nem tudni milyen listát. A tömbház körül nagy a sár, emiatt a seszínű, ázó és málladozó vakolatú épület lépcsőházában is nagy a kosz. Az egész tömbház nagyon lelakott, szinte minden bejárati ajtó – többségük hőszigetelt – nyitva van. Az első emeleten hangos latin zene szól, a harmadik emeleten festéksprayjel firkálta valaki a lépcsőház falára, hogy Rió, a hangulat viszont nem éppen karneváli, és nem is a foci-vb tüzelte fel a lakókat. 

Máskor le szoktak önteni egy-két veder vizet a lépcsőn, hogy lemossa a koszt, ám nincs víz, már két hete – mondja Zsuzsanna, aki a lista miatt hívott fel, és a rendetlenség, mosatlan ruhák miatt szabadkozik, miközben beinvitál lakásába. Amikor megkapták, hason kellett becsúszni, annyira rossz állapotban volt – meséli –, azóta viszont felújították, a mosdóban piros-fehér padló- és falicsempe, hasonló színű zuhanyfülke, üvegkagyló, ám a csapból egy csepp víz sem folyik, a zuhanyzó pedig a szennyes tárolására szolgál. Az egyszobás lakás szőnyegét fel kellett szednie, mert asztmás, és a vízhiány miatt nem tudja tisztán tartani, a por viszont súlyosan veszélyezteti egészségét. Kétszáztíz lejes segélyből él, a gyógyszerét nem tudja megvenni, de rohamosan halmozódó tartozását sem tudja kifizetni. Ez a szolgáltató május 26-ai kimutatása szerint akkor valamivel több mint 270 lej volt, de a hétfőn kapott újabb értesítés szerint már 370 lej, így a lakók hiába egyeztek ki a Harvízzel havi ötven lejes részletek befizetéséről, a tartozás kétszer annyit kamatozik ugyanannyi idő alatt – panaszolja a nő és szomszédja, Ica. Utóbbi epilepsziában szenved, ha rosszul lesz, hideg víz híján az sincs, amivel magához térítsék – mondja. A lista – amely a tartozásokat sorolja – szerint neki több fizetnivalója van, tizenhat család összesen majdnem tízezer lejjel tartozik a májusi kimutatás szerint. Vizük csak akkor lesz, ha az elmaradásnak legalább a felét törlesztik, ám az olyan ütemben nő, hogy erre esély sincs.

Esőre várva

Vizet mindenki onnan szerez, ahonnan tud, ez így megy már két hete a két, szegények lakta tömbházban. Van, aki még tud kérni a szomszédos tömbházakból, de csak annyit, amivel szomját olthatja, esetleg főzni tud. Ne tudjuk meg, honnan hozzák a vizet vécéöblítésre, kezd bele Ica, aztán mégis elmondja, hogy egy gödörben összegyűlt vízből töltik meg pillepalackjaikat. A vízszolgáltatás felfüggesztése utáni napokban a közeli temetőből hordtak maguknak vizet, mivel azonban az is mérőórán átfolyó vezetékes víz, az egyház kénytelen volt elzárni a csapokat, akkor kellett mindenki egyéni megoldást találjon vízproblémájára. Ennek már tizenkét napja.

A tömbház lakói már a fertőzések felbukkanásától tartanak, Zsuzsanna kolerát emleget, és egy esetleges gócpont kialakulása nem is annyira valószerűtlen, hiszen a vízcsapok elzárásával két zsúfolt tömbház lakói, öt-, hatgyerekes családok zuhantak vissza a civilizációs skálán majdnem középkori körülmények közé. Korábban ha eldugult a szennyvízcsatornájuk, akkor is maguknak kellett azt megoldaniuk, most pedig olyan vízvezetékeken zárta el a csapokat a szolgáltató, amiket a lakók vásároltak és szereltettek be, ugyanis az önkormányzat csak a tömbházig vezette el a vizet – panaszolta el a két középkorú nő. Éppen emiatt nem is tudták volna egyénileg elzárni a háztartásokban a vizet, hiszen ha az egyikben elzárják, a fölötte található lakásokba se jut víz. 

Noha a tömbházakban vezetékes víz nincs, a lépcsőházablakokon állandóan beesik az eső, ugyanis legjobb esetben is csak az ablakkeret maradt meg a korábbi nyílászárókból. Az esőnek azonban most minden cseppje szinte kincset ér, a lakók az esővízcsatornából folyó vizet is felfogják. Van, aki a patak vizét issza, de a gödörből is hordják, több gyerek kórházba is került már sárgasággal, mondja az egyik lakó, aki a csatorna mellett állva egy felmosóvederbe gyűjti háztartási célokra az esővizet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés