Fotó: Lukácsi Lehel
Farkaslakán rajtol a második Udvarhelyszéki Vágta június 7-én. Az ügyességi verseny első futamán számos község csapata vetélkedik a vándorzászlóért.
2015. június 02., 19:562015. június 02., 19:56
Az Udvarhelyszéki Vágta ügyességi verseny és lovastalálkozón immár második alkalommal mérhetik össze teljesítményüket a székely falusi lovak és lovasaik. A vágtasorozat nyitófutamának ezúttal Farkaslaka ad otthont június 7-én. Tavaly Székelypálfalva volt az első futam házigazdája, az öt forduló alatt majdnem száz lovas vett részt a megmérettetésen, és a szervezők becslése szerint több mint ötezer néző követte a falusi lovak versenyét.
A vágta célja változatlan, továbbra is a lovakhoz kapcsolódó erényeket és képességeket élesztenék újra, illetve a lovakkal napi munkakapcsolatban levőknek adnának találkozási és megmérettetési lehetőséget. A vasárnapi futam fővédnöke a Felső-Nyikó menti község magyarországi testvértelepülése, Ajak város képviselete lesz. Az udvarhelyszéki községek csapatai már kora reggel gyakorolhatnak a kialakított pályán, délelőtt tíztől pedig ügyességi versenyen bizonyíthatnak a lovasok. Délután egykor tartják a második Udvarhelyszéki Vágta ünnepélyes megnyitóját, majd négytől gyorsasági versenyen is teljesíthetnek a lovasok.
A szervezők szerint a farkaslaki pálya nemcsak a lovasoknak, hanem a nézőknek is igazi csemege lesz. A jól belátható pályán mindenki figyelemmel követheti, amint az akadályok próbára teszik a lovasok és jószágaik ügyességét. Kovács-Nemes Lászlótól megtudtuk, a tavalyi első helyezett és a Nemes Székely Nemzet Legjobb Lovas Közössége címet megszerző homoródalmási csapat is rajhoz áll, de a zetelakiak és az oroszhegyiek is versenybe szállnak a vándorzászlóért. A vágtasorozaton idén újabb községek, falvak csapatai is vetélkednek, így a máréfalvi, a felsőboldogfalvi, valamint a homoródszentpéteri trió, ugyanakkor a tavalyi részvevők közül jelen lesznek a kápolnásiak, varságiak, szentmártoniak, szentpáliak, oklándiak, derzsiek és farkaslakiak. A tavalyi futam legfiatalabb lovasa, a zetelaki Gergely Mátyás is jelentkezett az ügyességi versenyre, illetve idén a nyolcéves, székelyszenterzsébeti Szakács Bence is bemutatkozik. A legfiatalabb lovasok pónillovakkal ügyeskednek majd. A futamon egyébként Geréb Péter, Farkaslaka alpolgármestere és Zoltáni Csaba, Székelyderzs polgármestere is nyeregbe száll.
A rendőrség szerint a július 31-i közúti balesetet nem figyelmetlenségből, hanem szándékosan okozta az egyik jármű vezetője. A 68 éves sofőrt őrizetbe vették, az ügyben testi sértés és rongálás miatt nyomoznak.
Ünnepi dísztanácsülésen adták át Székelykeresztúr városi kitüntetéseit péntek délelőtt a Sóskúti Diákszálló konferenciatermében. Olyan személyeket és közösségeket köszöntöttek, akik munkájukkal gazdagítják a város életét.
A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum négy pedagógusa júliusban Barcelonában vett részt egy egyhetes Erasmus+ továbbképzésen, amelynek középpontjában a konfliktuskezelés, az érzelmi intelligencia fejlesztése és a bullying megelőzése állt.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
Befejezéséhez közeledik Székelyudvarhely egyik látványos beruházása: korszerű közvilágítás épült a Bethlen Gábor utcában, a kábelrengeteg eltűnésével letisztultabbá válik az utcakép.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Székelyudvarhelyen az elmúlt években több utcát is felújítottak, és ugyan megjelentek az akadálymentesítés jelei – például a süllyesztett járdaszegélyek –, a gyakorlatban még mindig sok helyen nehézkes a közlekedés babakocsival vagy kerekesszékkel.
Juhokat, nyulakat és számos csirkét megölt tavaly november óta egy fiatal medve Székelyvarságon, az utóbbi napokban ráadásul nappal is többször felbukkant az egyed a település főbb utcáin. Kedden kilőtték a garázdálkodó példányt.
Kitartanak a turisztikai vállalkozások, nem nőtt jelentősen az elbocsátások száma Parajdon ebben a hónapban. Székelyudvarhelyen azonban újabb tömeges elbocsátásra kényszerül egy bútoripari vállalat.
Közel húsz éve földbe helyezett szennyvízhálózati vezetékeket kell megjavítani Oroszhegyben, Tibódban és Székelyszentkirályon, továbbá ki kell terjeszteni a hálózatot a portákig. A község vezetősége aláírta a projekt finanszírozási szerződését.
szóljon hozzá!