Párizsig vitte Udvarhely hírét a Balázs Ferenc Vegyeskar

A székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskar több meghívásnak eleget téve missziós feladatot vállalt: miután 2010-ben Rómáig, 2012-ben Brüsszelig jutott el, most Prága és Párizs volt a fő úti cél.

Kovács Eszter

2015. június 15., 14:302015. június 15., 14:30

Több felkérés érkezett a nyugaton élő magyar közösségek részéről, így május végén a negyvenkilenc dalos két buszvezetőre bízva magát útra kelt első szálláshelye, Mosonmagyaróvár felé. Az úton Lőrinc Gizella, a kórus tagja vállalta az idegenvezető szerepét. A kiszállás második állomása Prágában volt, amely egyben a kórus első fellépésének helyszíne volt.

„Székely ruháinkat magunkra öltve vártuk Éles György tiszteletest, aki a prágai református magyarok lelkészeként hívta meg kórusunkat a gyülekezetbe istentiszteleten énekelni. Elmesélte, hogy gyülekezetébe a Kárpát-medence minden tájáról Prágába került magyarok járnak, többek között Erdélyből is, nincs viszont saját templomuk, bérelt templomban tartják az istentiszteletet. Nagy örömünkre egy fiatalokból álló kamarakórus fellépése követte a mi alkalomhoz illő előadásunkat” – mesélte Biró Edit, a kórus elnöke.

A másnapi prágai városnézést követőn folytatta útját a dalos csapat: a negyedik napon Heidelbergbe érkeztek, majd szerdán reggel folytatták útjukat Párizs felé, de útközben megnézték a reimsi katedrálist is. „Párizs egyik elővárosában három napig voltunk elszállásolva. Innen első nap vezetőnk, a francia fővárosban évtizedek óta élő oboaművész, Hadadi László vitt el a Sacré Cœur-bazilikába. A helyválasztást nemcsak az indokolta, hogy a hegyen álló templom Párizs jelentős részéről látható, hanem a hegy legendája is. A Montmartre azt jelenti magyarul, hogy Mártírok hegye. Az elnevezés arra utal, hogy a hagyomány szerint ezen a helyen halt meg hitéért Szent Dénes, Párizs első püspöke és több követője a 3. század végén. Szinte bármilyen napszakban csodás onnan a kilátás” – emlékezett vissza a kórustag.

A kórus csütörtökön székely viseletben indult a versaille-i palotához, ahol a trianoni megemlékezésen vettek részt. A vegyeskar az alkalomhoz illő énekekkel járult hozzá a műsor színvonalához. Az Eiffel-torony és a francia főváros más nevezetességeinek megtekintése után a csapat egy kis hajózásra adta fejét: sikerült feljutniuk egy sétahajóra, így megcsodálhatták a Szajna partján épült város nevezetességeit. Szombaton hazaindultak, előbb azonban betértek Augsburgba, ahol magyarok kis csoportja fogadta őket.

„Este Mosonmagyaróvárra érve már szinte otthon éreztük magunkat, kora reggel indultunk haza, tele élménnyel” – mesélte Biró Edit. A Balázs Ferenc Vegyeskar turnéjának sikere a kórus elnöke szerint azon múlik, hogy a csoport minden tagja egyformán gondolkodik, közös a célja: elvinni a nyugaton élő magyaroknak Székelyföld üzenetét. Az utat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa és nagyon sok vállalkozó, magánszemély támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés