
Fotó: Barabás Ákos
Hagyományos parajdi parasztházat mentene meg a Sótörő Kulturális Egyesület, és ehhez a közösség segítségét is kéri. Egy udvarról költöztetnék el a múltat őrző épületet, amelyet székhelyként és bárki által látogatható, hagyományosan berendezett tájházként rendeznének be.
2016. február 11., 11:122016. február 11., 11:12
Az egykori parasztház megmentése a parajdi Sótörtő Kulturális Egyesület ötlete volt, jelenleg ugyanis nincs székhelye, ezért különböző iskolák programjaihoz kell igazodnia – magyarázta Kelemen Magdolna, az egyesület elnöke. Úgy gondolták, egy hagyományos ház tökéletes otthon lenne, amely nemcsak székhelyként, hanem tájház jellegű, szabadon látogatható múzeumként is szolgálhatna. Emellett az egyesület tevékenységeinek is helyet adhat, ahol a fiatalabb generációk megismerhetik a sóvidéki hagyományokat.
Tavaly pünkösdkor született az ötlet, azóta egy helyi vállalkozó felajánlott az egyesületnek egy régi parasztházat, azt kellene elszállítani új területre. Kelemen Magdolna elmondta, a helyi önkormányzat ígért is egy telket, ahol újjáépíthetik. Hagyományos családi háznak rendeznék be, jellegzetes, helyi bútorokkal és dekorációval, az évszakhoz és az esedékes ünnepekhez alkalmazkodva. Hagyományos paraszti portát, gyógynövényes kertet is elképzeltek a gerendaházhoz, ahol a turistáknak a helyi étkeket, táncokat és zenét is bemutatnák.
Mindezt kalákában szeretnék megvalósitani, a gerendaházat reményeik szerint a régi kórházépület melletti területre költöztetnék, ahol könnyen felfedezhetik a turisták, de a közeli tanintézményekből is átmehetnének a diákok különböző tanfolyamokra, rendezvényekre. Az áthelyezés, a tulajdonjog tisztázása és a berendezés hozzávetőleges költsége húszezer euróra tehető – becsülte fel Kelemen. Mint elmondta, ez a terv akár egy év alatt is megvalósítható, amennyiben tisztázzák, hogy hova kerül át a régi ház. Szombaton adománygyűjtést is szerveznek a Parajd Szálloda éttermében, ahol dallal, tánccal, humorral és nótával hívják fel a figyelmet az akcióra. A parasztház megmentését a 35 lejes jegyekkel segíthetik az adományozók. A jótékonysági estre a 0743–329368-as és a 0745–528976-os telefonszámon lehet jelentkezni, illetve asztalt foglalni.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!