Palackból gyűl a legtöbb

Székelyudvarhely területén összesen 28 szelektív hulladékgyűjtő sziget van, melyeknél három-három konténerben gyűjthető az üveg, a papír és a PET-palack. A hulladéktárolókat heti rendszerességgel, szerdánként ürítik ki a köztisztasági vállalat munkatársai, tudtuk meg Nemes Ervintől, az RDE Hargita Kft. műszaki igazgatójától.

Kovács Eszter

2015. június 19., 14:012015. június 19., 14:01

2015. június 23., 16:062015. június 23., 16:06

„Nyár elején megnő a szelektíven gyűjtött pillepalack mennyisége, hisz ilyenkor több palackozott italt fogyasztanak az emberek, ezért előfordulhat, hogy néha a megszokottnál korábban megtelnek a gyűjtőedények” – magyarázta az illetékes. Hozzátette, gyakorta előfordul az is, hogy a lakónegyedekben ráparkolnak a gyűjtőszigetekre, így a szerdai kiürítéskor a cég speciális gépjárműve már nem tudja megközelíteni a kukákat. „Ilyenkor egy-két napot késik a konténerek kiürítése, de gyakorta ez is elég ahhoz, hogy színültig megteljenek” – tette hozzá. Egyébként amennyiben erre igény van, és a megnövekedett hulladékmennyiség is igazolja, a vállalat egy második gyűjtőedényt is kihelyez az adott lakónegyedbe. Ebbéli igényüket a lakószövetségek jelezhetik az RDE Hargita Kft.-nek.

Mellesleg a szelektív kukákba nemcsak a nyári szezonban, hanem egész évben műanyag palackból gyűl a legtöbb. A papírmennyiség is jelentős – tudtuk meg –, és valamivel kevesebb üveget dobnak a tárolókba az udvarhelyiek. A szelektív hulladékot a köztisztasági vállalat a Termés utcai gyűjtőtelepére szállítja, ahol sűrítik, majd újrahasznosító cégeknek adják el. „A PET-palackból műanyag granulátum készül, melyet aztán különböző műszálas ruházatok és lábbelik gyártásában használnak fel. Hasonlóan a papír is újrahasznosításra kerül, illetve jelenleg az üveget is sikerül egy végfeldolgozónak eladnunk. Korábbi években volt probléma a használt üveg értékesítésével, most van igény rá” – sorolta Nemes Ervin.

Az illetékes felhívja a lakók figyelmét, hogy amennyiben tehetik, szerdán ne parkoljanak a szelektív hulladékgyűjtő pontok közvetlen közelébe, így könnyítve meg a köztisztasági vállalat munkáját.

Egyébként Székelyudvarhely részt vesz Az újrahasznosítás városa elnevezésű verseny harmadik kiadásában, mely június 30-áig tart: a szelektív hulladékgyűjtéshez bárki hozzájárulhat a város különböző pontjain elhelyezett szelektív hulladékgyűjtő pontoknál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
Hirdetés