Székelyudvarhely területén összesen 28 szelektív hulladékgyűjtő sziget van, melyeknél három-három konténerben gyűjthető az üveg, a papír és a PET-palack. A hulladéktárolókat heti rendszerességgel, szerdánként ürítik ki a köztisztasági vállalat munkatársai, tudtuk meg Nemes Ervintől, az RDE Hargita Kft. műszaki igazgatójától.
2015. június 19., 14:012015. június 19., 14:01
2015. június 23., 16:062015. június 23., 16:06
„Nyár elején megnő a szelektíven gyűjtött pillepalack mennyisége, hisz ilyenkor több palackozott italt fogyasztanak az emberek, ezért előfordulhat, hogy néha a megszokottnál korábban megtelnek a gyűjtőedények” – magyarázta az illetékes. Hozzátette, gyakorta előfordul az is, hogy a lakónegyedekben ráparkolnak a gyűjtőszigetekre, így a szerdai kiürítéskor a cég speciális gépjárműve már nem tudja megközelíteni a kukákat. „Ilyenkor egy-két napot késik a konténerek kiürítése, de gyakorta ez is elég ahhoz, hogy színültig megteljenek” – tette hozzá. Egyébként amennyiben erre igény van, és a megnövekedett hulladékmennyiség is igazolja, a vállalat egy második gyűjtőedényt is kihelyez az adott lakónegyedbe. Ebbéli igényüket a lakószövetségek jelezhetik az RDE Hargita Kft.-nek.
Mellesleg a szelektív kukákba nemcsak a nyári szezonban, hanem egész évben műanyag palackból gyűl a legtöbb. A papírmennyiség is jelentős – tudtuk meg –, és valamivel kevesebb üveget dobnak a tárolókba az udvarhelyiek. A szelektív hulladékot a köztisztasági vállalat a Termés utcai gyűjtőtelepére szállítja, ahol sűrítik, majd újrahasznosító cégeknek adják el. „A PET-palackból műanyag granulátum készül, melyet aztán különböző műszálas ruházatok és lábbelik gyártásában használnak fel. Hasonlóan a papír is újrahasznosításra kerül, illetve jelenleg az üveget is sikerül egy végfeldolgozónak eladnunk. Korábbi években volt probléma a használt üveg értékesítésével, most van igény rá” – sorolta Nemes Ervin.
Az illetékes felhívja a lakók figyelmét, hogy amennyiben tehetik, szerdán ne parkoljanak a szelektív hulladékgyűjtő pontok közvetlen közelébe, így könnyítve meg a köztisztasági vállalat munkáját.
Egyébként Székelyudvarhely részt vesz Az újrahasznosítás városa elnevezésű verseny harmadik kiadásában, mely június 30-áig tart: a szelektív hulladékgyűjtéshez bárki hozzájárulhat a város különböző pontjain elhelyezett szelektív hulladékgyűjtő pontoknál.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!