Ötszázan nem érettségiznek

A Hargita megyei végzős diákok közül több mint ötszázan nem jelentkeztek be az érettségire, egy részük bukás miatt nem vehet részt a vizsgasorozaton, mások érettségizhetnének ugyan, de mégsem iratkoztak fel a vizsgákra.

Széchely István

2015. június 03., 12:102015. június 03., 12:10

Alig több mint 2300 középiskolai végzős diák jelentkezett az idei érettségire Hargita megyében. Noha péntekig, az országos adatbázis lezárásáig speciális esetben kisebb korrigálásokat még végezhetnek a középiskolák, a megyei tanfelügyelőségen kedden elvégzett összesítés szerint a jelentkezési határidő végéig összesen 2310 diák iratkozott fel az érettségire. Bartolf Hedwig korábbi megyei főtanfelügyelő elmondta, évente átlagban háromszázzal csökken az érettségizők száma Hargita megyében, tavaly például 2657 diák jelentkezett az érettségire. Valószínűnek tartja, hogy a szakközépiskolákból jelentkeztek kevesebben a vizsgasorozatra, miután felmérték esélyeiket, amiről a tavaszi próbaérettségin is képet kaphattak, de azt is elmondta, hogy sok végzős azért nem érettségizhet, mert megbukott valamilyen tantárgyból. Ők a sikeres pótvizsga után a nyár végi pótérettségin még megszerezhetik a diplomát.

Tanfelügyelőségi adatok szerint a tanévet 2848 tizenkettedikes diák kezdte el Hargita megyében, ezzel számolva 538-an nem vesznek részt az érettségin, azaz majdnem minden ötödik végzős távol marad. A legtöbb jelentkezőt – összesen 184-et – egy csíkszeredai középiskolában jegyezték fel, vannak viszont olyan vidéki tanintézetek is, ahonnan csak 7, 9, illetve 10 végzős jelentkezett az érettségire.

A 2015-ös érettségi jövő hét elején, június 8-án kezdődik a szóbeliknek megfelelő kompetenciavizsgákkal: a román nyelv és irodalom próbát június 10–12-én a magyar nyelv és irodalom vizsga követi, ezt 15–19-én az informatika, az idegennyelv-vizsgát pedig június 22–26-án tartják meg. Az érettségi fontosabb része június 29. és július 3. között zajlik majd, ekkor lesznek az írásbeli vizsgák. Az első eredményeket július 6-án függesztik ki, és aznap fogadják a középiskolákban az esetleges óvásokat, majd ezek kivizsgálása és a dolgozatok újrajavítása után július 10-én függesztik ki az érettségi végleges eredményeit.

Hargita megyében idén kilenc vizsgaközpontban zajlik majd az érettségi, a javításokat pedig a megyei vizsgaközpontban végzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
2026. április 22., szerda

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok

Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér

Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér
2026. április 16., csütörtök

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg

Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Hirdetés