Képünk illusztráció
Fotó: Balázs Attila
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
2025. május 07., 09:002025. május 07., 09:00
Az öt-nyolcadik osztályos szavalók egy-egy Kányádi-verssel lépnek színpadra, négy korcsoportban.
A hagyományőrzés jegyében a versenyzők népviseletben mondják el a költeményeket.
A háromnapos rendezvény gazdag kulturális programmal várja a résztvevőket: lesz népi játék és táncház, közös séta Kányádi Sándor sírjához, kiállítás, fúvószenei koncert és hálaadó istentisztelet. A szervezők biztosítják a szállást és étkezést a versenyzők és hivatalos kísérőik számára, míg a szülőknek igény szerint segítenek szállásfoglalásban és étkezésben.
Május 10–11-én a marosvásárhelyi vár megtelik füsttel, ízekkel és vidámsággal, hiszen Erdélyben először rendezik meg a Transylvanian Steak & BBQ Festet. A rendezvény célja nem kevesebb, mint a grillezés és BBQ-kultúra ünnepe.
Ismét életre hívják a Borszeredát – a Kárpát-medence borászainak találkozóját május 9–11. között a csíkszeredai Mikó-várban.
Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét. A sikeres pápaválasztáshoz kétharmados többség szükséges.
Tűz ütött ki egy fát szállító kamionon a 15-ös országúton, a Maros megyei Galonya és Ratosnya települések között szerda délután. Az utat mindkét irányba lezárták az oltás idejére.
A pápaválasztó bíborosok a konklávé napján a megválasztandó pápáért bemutatott misén vettek részt a Szent Péter-bazilikában. Giovanni Battista Re bíboros arról beszélt hogy az új pápának elő kell segítenie az egyházon belüli összetartást és egységet.
Kilencmillió lejes állami támogatásból fejlesztheti eszközparkját a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. A modern műszerek gyorsabb és biztonságosabb ellátást tesznek lehetővé.
Közleményben cáfolta szerdán az Állandó Választási Hatóság (AEP) az elnökválasztás második fordulójának elhalasztásáról szóló híreszteléseket.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont idén is a Tudományos Diákköri Konferenciának (TDK) május 7-10 között, amelyen nem csak az egészségügyben tevékenykedő szakemberekhez vagy egyetemistákhoz szólnak.
Szerdán tovább gyengült a román deviza. A Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint egy euró 5,12 lejt ért, 6,13 banival (1,22 százalékkal) többet, mint az előző napi árfolyam szerint.
Továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a víz kiszivattyúzásán a parajdi sóbányánál, a gyergyószentmiklósi tűzoltókhoz a csíkszeredaiak is csatlakoztak.
szóljon hozzá!