
Gyerekek vették birtokba erre a hétre az udvarhelyszéki sípályákat: a két félév közti vakációra számos család foglalt szállást a szabadidőközpontoknál, de most zajlanak a sítáborok, és a környékbeliek is kimozdulnak egy-két napra, hogy a téli sportoknak hódoljanak. A pályák minősége kitűnő, hiszen az utóbbi időszakban nagy mennyiségű hó hullott rájuk – mondták el az üzemeltetők.
2015. február 03., 18:342015. február 03., 18:34
2015. február 03., 18:412015. február 03., 18:41
Javában tombol a síszezon Udvarhelyszéken, a környékbeli pályák némelyike a látogatók nagy számára való tekintettel módosított is eddigi programján. A Bucsin-tetőn működő Havas Bucsin két pályája például ezen a héten délelőtt tíz és délután öt óra között várja a látogatókat: az ügyfélszolgálatnál érdeklődve megtudtuk, az utóbbi napokban mintegy huszonöt centiméter vastagságú friss hó hullott a térségben. A pályák tehát remekül sízhetők – mondta el egy illetékes. Hozzáfűzte, jövő héttől csupán szombaton és vasárnap tartanak nyitva, szintén 10 és 17 óra között, előzetes egyeztetés esetén azonban hétköznap is fogadnak csoportokat.
A homoródfürdői Lobogó sípálya is csoportos, illetve családi kirándulások célállomásává vált: a pályán kedden délben körülbelül százötven vendég hódolt kedvenc hobbijának, köztük nagyrészt galaci és bukaresti szállóvendégek, sepsiszentgyörgyi gyerekcsoportok és udvarhelyszéki látogatók. Mint Benedek Lukács, a Lobogó Szabadidőközpont tulajdonosa elmondta, a vasárnap este és az elmúlt napokban lehullott hó jót tett a pályának – ezt az érdeklődők naponta 10 és 17, illetve 18 és 21 óra között próbálhatják ki.
A Madarasi Hargitán jelenleg sítáborok, szervezett oktatások zajlanak, a hegy megtelt gyerekekkel – tájékoztatott Magyari Tekla, a hargitai síközpont sajtószóvivője, hozzáfűzve, számos panzió szálláshelyeit már hónapokkal ezelőtt lefoglalták erre az időszakra. Kifejtette: a napokban az idő tökéletesen alkalmas volt a sízésre, ugyanis stabilnak volt mondható a mínusz öt-hat Celsius-fokos hőmérséklet. Az időjárás változó – hol borúsabb, hol napsütéses –, de mind a négy pálya, valamint az elsősorban hódeszkások és extrém sízők számára kialakított hópark is várja a látogatókat. Bár az utakat folyamatosan takarítják, az autóknak a hólánc használata kötelező – hangsúlyozta a sajtóreferens. A felvonók délelőtt tíz és délután négy óra között üzemelnek, a hóréteg vastagsága mintegy hetven centiméter.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!