
Elkezdődött a felújítás
Fotó: Olti Angyalka
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
2026. március 16., 13:232026. március 16., 13:23
2026. március 22., 10:442026. március 22., 10:44
A Maros Megyei Törvényszék kétségtelenül felállított egyfajta rekordot. A székelyudvarhelyi bentlakásomlás nyomán indult büntetőeljárás, majd vádemelés után kezdődött per 2025 júliusában megtartott előkészítő ülése után
További érdekesség, hogy a halasztások minden alkalommal kéthetes, vagy tíznapos időszakokat jelentettek, a végén pedig már csak egy-két napot.
Minden alkalommal a következő szöveg jelent meg magyarázatként a romániai bíróságok portálján: A bíróságnak további időre van szüksége a mérlegeléshez. Hogy miért történt ez a rekordgyanús számú halasztás, arra némiképp választ ad a végül mégiscsak megszületett döntés, amely részletesen taglalja a vádhatóság által benyújtott nyomozati anyaggal kapcsolatos kifogásokat, és az ezeket érintő határozatokat.
A történethez tartozik, hogy
az anyagi felelősséget illetően a vádlottak és az érintett cégek, biztosítótársaság, illetve a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség javainak zárolását már 2025 júliusában helybenhagyta az előkészítő ülést vezető bíró, 4,7 millió euró értékben. Összesen ekkora erkölcsi kártérítési igénnyel lépett be ugyanis a perbe 11 polgári fél, a tragédiában elhunyt diákok családtagjai, akik egyenként 400 ezer és 725 ezer euró közötti összegeket kérnek.

Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2023. december 18-án leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része, a romok négy diákot temettek maguk alá, közülük ketten életüket vesztették. A felelősségre vonás lassan halad.
Az előkészítő ülésen a vád képviselőjének ismertetnie kell a bizonyítékokat, lehetőség van az addig benyújtott kérések és kifogások elbírálására, a tárgyalást vezető bírónak pedig meg kell állapítania a pert tárgyaló bíróság illetékességét, és a büntetőeljárás nyomozati szakaszában történt bizonyítás törvényességét, ennek megsértése esetén pedig ki is zárhat bizonyítékokat a perből.
A Maros Megyei Törvényszék azzal együtt, hogy megalapozatlannak talált, és elutasított számos, a vádlottak által benyújtott, a vádiratra, igazságügyi szakértői jelentésre, ügyészi rendeletre, rendőrségi jegyzőkönyvre vonatkozó kifogást, többet ezek közül részlegesen vagy teljesen elfogadott. Így érvénytelenítette a 2023. december 18-án, 19-én és 20-án kiadott az ügyészi rendeleteket, amelyek kiterjesztik a büntetőeljárást az 1995. évi 10. számú törvény 1., 2., és 3. cikkében megjelölt bűncselekményekre, megváltoztatva az ügy jogi besorolását.
Az omlás utáni állapot
Fotó: László Ildikó
Ezek a jogszabályi előírások olyan építkezés tervezését, tervellenőrzését, szakértői vizsgálatát, kivitelezését büntetik, amelynek során
nem tartották be a stabilitásra vonatkozó műszaki előírásokat, ezzel veszélyeztetve egy vagy több személy életét vagy testi épségét,
és emberéletek elvesztésével, súlyos sérülésekkel, az épület vagy berendezések részleges vagy teljes megsemmisülését eredményezték.
Ugyanakkor a bíróság elfogadott három olyan kifogást is, amely törvénytelennek minősítette az egyik vádlott 2023 decemberében történt három rendbeli kihallgatását, és elrendelte az erről készült több mint 10 oldalnyi jegyzőkönyv eltávolítását az ügyiratból.
Az indoklás elkészültével a Maros Megyei Törvényszék az ítéletet továbbítja a vádhatóságnak, hogy az eldöntse, fenntartja a vádemelést, vagy visszakéri az ügyiratot. Az előkészítő ülés áprilisban folytatódik.
A 2023. december 18-i, két halálos áldozatot követelő falomlás azután következett be, hogy az épület felújítására készülve a megbízott kivitelező
Majdnem egy évvel a tragédiát követően iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken az ügy vádiratát, amelyben V. Zsolt műépítészt, L. Szilveszter Sándort, az ásást végző cég ügyvezetőjét, és S. Károly Róbertet, aki az épület tulajdonosát, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Érsekséget képviselte az épületfelújítási projektben, a már említett 1995. évi 10. számú törvény előírásainak megsértésével vádolják.
Úgyszintén két személy sérelmére elkövetett bántalmazással, valamint engedély nélkül, vagy az előírások betartásának elmulasztásával végzett építkezési munkálatokban való bűnrészességgel is vádolják őket. A per tárgyalását időközben áthelyezték a Maros Megyei Törvényszékre, ahol az előkészítő szakasz, amely megelőzi a tényleges tárgyalást, még nem ért véget.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utazó rendezvénye, a TIFF Unlimited filmkaraván. Október 30-án és 31-én, pénteken és szombaton négy játékfilmet vetítenek a Siculus Ifjúsági Házban.
Mindenszentek alkalmából módosítitt menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyen. November 1-jén, vasárnap dél és este kilenc óra között két járattal is el lehet jutni a temetőkhöz.
szóljon hozzá!