Nincs harag Sebestyén Csaba és az MPP között

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Lemondott a Hargita megyei önkormányzatban betöltött képviselői tisztségéről a megyei tanács keddi ülésen Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke. A korábbi MPP-s politikus az RMDSZ színeiben folytatja a munkát.

Fülöp-Székely Botond

2016. március 23., 19:412016. március 23., 19:41

„Lemondtam megyei tanácsosi tisztségemről, és kiléptem az MPP-ből. Az RMDSZ-be március 15-én léptem be” – nyilatkozta szerkesztőségünknek Sebestyén Csaba. Mint mondta, az általa vezetett RMGE nagyjából másfél hónapja a szövetséggel, a polgáriakkal és a néppárttal hárompárti egyeztetést kezdeményezett, amelyen arra a következtetésre jutottak, hogy a legnagyobb politikai támogatást az RMDSZ-től kaphatják.

Szerinte ez azért fontos, mert rossz helyzetben van a mezőgazdaság, amit sürgősen helyre kell hozni. Pártváltásának az is oka, hogy az RMGE tizenkét Hargita megyei fiókszervezete közül majdnem mindegyik az RMDSZ társult szakmai szervezeteként működött az elmúlt nyolc évben. Hangsúlyozta, ahol az MPP képviselete erősebb az önkormányzatokban, ott az RMGE továbbra is együtt fog dolgozni a polgáriakkal.

Hozzátette, továbbra is jó viszonyt ápol az MPP-vel, nem haraggal váltak el. Sebestyén Csaba az RMDSZ javaslatára úgy döntött, hogy újabb megyei önkormányzati képviselői tisztségért indul az idei választásokon, ezúttal a szövetség színeiben. Erre azért van szükség, hogy a megyei tanácsban is képviselhesse a gazdák érdekeit – mondta az RMGE elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés