Nem volt roham a beiratkozás első napján

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Szerdán elkezdődött a napközikbe történő beiratkozás első fázisa. Az általunk felhívott napközikben ezúttal nem volt tumultus a jelentkezés első napján, viszont sok volt az olyan érdeklődő szülő, akinek a gyereke még nem érte el a napközis kort.

Széchely István

2014. április 03., 09:272014. április 03., 09:27

2014. április 03., 10:112014. április 03., 10:11

Szerdától, április 2-ától 14-éig írathatják be a szülők a harmadik életévüket betöltött gyerekeket a körzetükhöz tartozó napközikbe. A beiratkozás első napján nem voltak sorok és tumultus az általunk felhívott napközikben, nyugodt körülmények között zajlott a jelentkezés. Koncz Melinda, az Eszterlánc Napközi Otthon igazgatónője érdeklődésünkre a délutáni órákban azt közölte, hét szülő íratta be gyerekét a napközibe, de az érdeklődők között több volt az olyan szülő, akinek gyereke még nem lesz napközis korú az év vége előtt. Ez az országos szintű probléma már évek óta megoldásra vár Romániában, ugyanis a kétéves gyereknevelési szabadság vége és a gyerek hároméves kora között sok szülőnek komoly problémát okoz a gyerekfelügyelet megoldása, hiszen a napközik csak hároméves kortól fogadhatják a csemetéket.

A beiratkozással kapcsolatban Koncz Melinda elmondta, az elmúlt években pontosan nem lehetett tudni előre, hogy mikor kezdődik a beiratkozási időszak, mivel azonban a szülők a februári, márciusi periódushoz voltak szokva, azóta folyamatosan érdeklődnek. Két hete nyílt napot is tartottak a napköziben, amelyre sok szülő ellátogatott, így ott is megkaphatták a szükséges információkat a beiratkozásról – magyarázta a napközi vezetője, hozzáfűzve, hogy náluk jelentkezési sorrendben zajlott az iratkozás.

A második fázisban várják a jelentkezők egy részét

A Csillagvár napköziben negyvenkilenc helyre várnak jelentkezőket, szerdán tizenegy szülő be is íratta ide gyerekét – tudtuk meg Barabás Zsuzsannától. A napközi igazgatója elmondta, már korábban sok szülő érdeklődött, ugyanis tudták, hogy a Csillagvárba évekig nehezen lehetett bekerülni. Itt viszont idén a beiratkozás második fázisában, április 16–24. között számítanak több jelentkezőre, ugyanis ebben az évben úgy alakult, hogy a körzethez tartozó gyerekek zöme szeptember után született. A napköziben emiatt várólistát is indítottak, az igazgatónő ugyan nem számít túljelentkezésre, de úgy véli, a helyek be fognak telni.

Néhány szülő már a Kipi-Kopi Napközi Otthonba is beíratta gyerekét szerda délutánig, ám ebben a napköziben is a jelentkezési periódus második fázisában várják a beiratkozók egy részét, vagyis akkor, amikor már a körzeten kívül, illetve vidéken élők is jelentkezhetnek. Ennek az az oka, hogy a városszéli napközi közel van például Fenyédhez, így sok olyan szülő várja a beiratkozások második fázisát, aki Udvarhelyről költözött valamelyik közeli vidéki településre, de továbbra is a városban dolgozik – tudtuk meg Fancsali Évától, a napközi vezetőjétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés