
Fotó: Barabás Ákos
Annak ellenére, hogy az elektronikus egészségügyi kártya bevezetése eredetileg egy modern, az eddiginél egyszerűbb rendszer létrehozását szolgálja, a nyugdíjasok ügyintézését sok esetben bonyolítja, hiszen az új kártya mellett egyeseknek az orvosnál továbbra is fel kell mutatniuk a nyugdíjszelvényt. Erre vonatkozó panaszt több alkalommal is kaptunk, az érintettek ugyanis nem értik, miért kell szelvénnyel is igazolniuk biztosított státusukat. A megyei egészségbiztosítási pénztárnál többféle magyarázatot is kaptunk a jelenségre.
2015. december 18., 15:142015. december 18., 15:14
Több alkalommal is jelezték udvarhelyi olvasóink, hogy az elektronikus egészségbiztosítási kártya alkalmazása ellenére továbbra is kérik tőlük nyugdíjszelvényüket az egészségügyben, többnyire háziorvosoknál, de más orvosi szolgáltatások esetében is. Panaszosaink nagyrészt ugyanazt nehezményezik: felvilágosítás hiányában nem értik, miért szükséges az egészségügyi kártya mellett más irattal is igazolniuk jogosultságukat az ellátásra. Mint a székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának elnöke, Nagy Éva elmondta, általános jelenség a különféle közintézményekben és hivatalokban, hogy kevéssé veszik figyelembe az idősek esetleges nehézségeit (például a mozgás korlátozottságát, illetve a feledékenységet), és egy-egy irat hiányában ugyanúgy küldözgetik őket, mint a fiatalabbakat. Megoldásnak látná, ha tájékoztató nyomtatványokat adnának a nyugdíjasoknak az ügyintézéshez szükséges iratok listájáról, ami garantálná, hogy nem felejtenek otthon semmi fontosat, hiszen sokaknak nem könnyű hazamenni és visszatérni a hivatalokba a záros határidőn belül.
A székelyudvarhelyi városi kórház főigazgatója, Lukács Antal megkeresésünkre elmondta, nincs tudomása arról, hogy nyugdíjszelvényt is kérnének kísérődokumentumként az egészségügyi kártya mellé, hiszen nem kaptak értesítést a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztártól olyan rendelkezésről, amely ezt írná elő. A háziorvosi rendelőkben azonban bizonyos esetekben alkalmazzák ezt az eljárást.
A kisnyugdíjasok (700 lejnél kisebb életjáradékban részesülők) nagyobb kedvezményt kapnak az orvosi receptekre, mint a magasabb nyugdíjjal rendelkezők, a járadék nagyságát azonban igazolni kell – ismertette Veres Rózsa háziorvos. Mint elmondta, ők ebben az esetben kérik az utolsó nyugdíjszelvényt, hiszen az elektronikus kártya nem tartalmaz erre vonatkozó adatokat. Hozzátette, egy nyilatkozatot is aláíratnak velük havonta, amely szerint a kedvezményezettnek 700 lejnél kisebb a nyugdíja, és azon kívül nincs más bevételi forrása.
A kisnyugdíjasokon kívül – akiknek ajánlott minden rendelőlátogatáskor magukkal vinniük a nyugdíjszelvényt – más nyugalmazottaknak is szükségük lehet szelvényükre jogosultságuk igazolásához – tudtuk meg Karda Istvántól, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár szerződésekért felelős igazgatójától. Mint kifejtette, az elektronikus rendszer nehézkessége vagy a különböző illetékes szervek kommunikációjának akadozása miatt ellentmondásos helyzetek alakulhatnak ki. Megtörténhet például, hogy a rendszerben a kártyatulajdonos nem szerepel biztosítottként, annak ellenére, hogy csak biztosított személy rendelkezik kártyával. Ilyen esetben a nyugdíjszelvény a biztosíték – mondta el Karda. Hozzátette, a kórházakban gyakran megtörténik, hogy a nyugdíjas az egészségügyi kártya nélkül érkezik kezelésre, konzultációra, így ott azért kérnek nyugdíjszelvényt, hogy ne kelljen hazaküldeniük a pácienst, aki így később pótolhatja a mulasztást.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!