Nem ment ki divatból az önkéntesség – Civil Nap Székelyudvarhelyen

Nyolc civil szervezet összefogásával, első alkalommal rendezik meg május 12-én Székelyudvarhelyen a Civil Napot, az önkéntesség népszerűsítése, a civil szervezetek bemutatkozása és a 2 százalékos adófelajánlás ösztönzése érdekében.

Széchely István

2011. május 05., 16:482011. május 05., 16:48

2011. május 05., 17:032011. május 05., 17:03

Sajtótájékoztatón ismertették csütörtökön a Patkóban megrendezésre kerülő Civil Nap célját és a rendezvény részleteit a civil szervezetek képviselői. Nemes Melinda, a Dr. Verestóy Attila Alapítvány képviselője a kezdeményezés ötletéről elmondta, hogy 2011. az önkéntesek éve, ezért alapítványuk úgy gondolta, különös figyelmet kell szentelni azoknak, akik idejüket nem sajnálva önkéntes munkát végeznek. A többi civil szervezettel összefogva az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet az önkéntes munka szépségeire, felkarolják a fiatalok körében induló kezdeményezéseket, és hatékonyan segítsék a rászorulókat – mondta az alapítvány képviselője.

Azért, hogy színesebbé tegyék a diákok számára, a Civil Napot a XIX. Székelyudvarhelyi Diáknapok keretében rendezik meg – közölte Tankó Ágnes a Szent György római katolikus plébánia részéről, majd átadta a szót az Udvarhelyi Fiatal Fórum munkatársának.

Helyi és nemzetközi önkéntesség

Kettős célja és kettős célcsoportja van a Civil Napnak, melyen az önkéntességet mint eszmét szeretnék népszerűsíteni nemcsak a fiatalok, hanem a teljes lakosság körében, a másik cél pedig az, hogy a szakmai szinten végzett önkéntességet népszerűsítsék a civil és társadalmi szervezetek körében – fogalmazott Somogyi Attila, kiemelve azt is, hogy az UFF-ot 2009-ben jegyezték be az Európai Önkéntes Szolgálatnál, és ezzel úttörő szerepet vállalt ebben a tekintetben Székelyudvarhelyen. A példát azóta többen is követték, ma már több szervezet is európai szinten foglalkozik önkéntesek küldésével, fogadásával és koordinálásával.

Nem ment ki divatból az önkéntesség, ezt az is bizonyítja, hogy a Caritas székelyudvarhelyi szervezeténél 70–80 önkéntes dolgozik, és többségük diák – számolt be Sinka Arnold, a szervezet székelyudvarhelyi vezetője. A Caritas helyi vezetője az önkéntes munka eszméjének népszerűsítése mellett a 2 százalékos adófelajánlás fontosságát is hangsúlyozta. „A két százalék maradjon Székelyudvarhelyen” – mondta, arra biztatva a lakosságot, hogy éljen az adófelajánlás lehetőségével, és a számára szimpatikus civil szervezetnek adja oda azt.

Kolcsár Orsolya, a Civitas Alapítvány képviselője régóta várt eseménynek nevezte a civil szervezetek összefogását, a Civil Nap jó alkalom arra, hogy bemutatkozzanak és jobban megismerjék egymás tevékenységét, ami a további együttműködés egyik alappillére. Ugyanakkor a diák önkéntesek utánpótlásának, valamint a 2 százalékos adófelajánlásnak a fontosságáról is beszélt.

Gerillamarketing és élménybeszámolók

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványt, valamint a Vulticulus Földrajzi Társaságot Kilyén Melánia képviselte a sajtótájékoztatón, ő szintén örömét fejezte ki a civil szervezetek régóta várt összefogásáért. A SZKA a Youth Bank program önkéntes diákjaival tud hozzájárulni a Civil Naphoz, ők fogják megtervezni azokat a gerillamarketing-akciókat, amelyekkel az eseményt érdekesebbé tehetik – mondta el Kilyén Melánia. Az SZKA képviselője ugyanakkor arra kéri a lakosságot, hogy aki még nem tette meg, az látogasson el a Civil Napra, és ajánlja fel adója két százalékát.

Tankó Ágnes kiemelte, minden olyan civil szervezetet várnak a rendezvényre, mely tevékenységébe be tudja fogadni a lelkes önkénteseket. Ugyanakkor beszámolt a rendezvény programjában szereplő érdekes háttérképzésekről, valamint – a civil szervezetek bemutatkozása, illetve az önkéntesek élménybeszámolói mellett – meglepetésprogramokról, amelyeknek a Patkóban felállított színpad ad majd helyet. A Civil Napot a város hat különböző pontján önkéntesek is népszerűsítik majd. A civil szervezetek hétfőig még jelezhetik részvételi szándékukat, akár személyesen is, a kezdeményezők bármelyikénél, de a Gondűző panzió recepcióján is kérhetnek jelentkezési lapot.

A Civil Nap megnyitója május 12-én 10 órakor lesz a Patkóban, ezt a 13.30-ig tartó színpadi bemutatkozások és az önkéntesek élménybeszámolói követik, az ebédszünet után, 16 órától pedig a Fiatalok Lendületben program regionális képviselője, Kelemen Orsolya tart előadást a civil szervezetek képviselőinek a Gondűző étteremben. A rendezvény a 17.30-kor sorra kerülő összegzéssel ér véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Hegyimentőt bántalmazott egy férfi egy hóba esett telefon miatt

Hegyimentőt ütött meg egy férfi, miután elégedetlen volt azzal, hogy nem segített megtalálni felesége hóba esett mobiltelefonját.

Hegyimentőt bántalmazott egy férfi egy hóba esett telefon miatt
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Tiszteletbeli polgári címmel tüntetnék ki az ötéves kislányt megmentő vendégmunkást

Javasolni fogja Craiova polgármestere, hogy a város tiszteletbeli polgárává avassák azt az indiai – mint utólag kiderült, nem nepáli – vendégmunkást, aki megmentette a befagyott tóba esett ötéves kislány életét.

Tiszteletbeli polgári címmel tüntetnék ki az ötéves kislányt megmentő vendégmunkást
2026. január 18., vasárnap

Önként fizetünk jóval többet az áramért, holott akár 35 százalékkal is olcsóbban kaphatnánk

A Intelligens Energia Egyesület (AEI) szerint a háztartási villamosenergia-fogyasztók akár 35 százalékkal is csökkenthetnék a számláikat, ha szolgáltatót váltanának, mivel a piacon jelenleg 1 lej/kWh alatti ajánlatok is elérhetők.

Önként fizetünk jóval többet az áramért, holott akár 35 százalékkal is olcsóbban kaphatnánk
2026. január 18., vasárnap

A gyorshajtás csak a második legfőbb ok a súlyos közúti baleseteknél

Tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt országos szinten, kevesebb, mint az előző évben – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

A gyorshajtás csak a második legfőbb ok a súlyos közúti baleseteknél
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Ázsiai vendégmunkás ugrott be elsőként a jeges tóba megmenteni egy kislányt – videóval

Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.

Ázsiai vendégmunkás ugrott be elsőként a jeges tóba megmenteni egy kislányt – videóval
2026. január 17., szombat

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet

Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.

Szakértő: ilyen hidegben Románia gázellátása döntően Magyarországtól függhet
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.

Három nap kemény fagyra van kilátás
Három nap kemény fagyra van kilátás
2026. január 17., szombat

Három nap kemény fagyra van kilátás

Hirdetés
2026. január 17., szombat

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók

Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.

Bejutottak a robbanás után a tömbházlakásba, és megmutatták, mit találtak – fotók
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.

Holtan találtak egy embert a hegyimentők
Holtan találtak egy embert a hegyimentők
2026. január 17., szombat

Holtan találtak egy embert a hegyimentők

2026. január 17., szombat

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Megdöbbentő számok a nyilvánosságra hozott különnyugdíjaknál
Hirdetés