Nem kaphatott ártámogatott gyógyszert

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hétfőn jelentkezett be háziorvosa Sziget-negyedi rendelőjébe Bálint Kinga – meghűléses tünetekre panaszkodva –, akivel már akkor közölték telefonon, hogy aznap nem tudják fogadni, mivel még nem volt aktiválva elektronikus egészségügyi kártyája, és az ehhez szükséges rendszer nem működött.

Fülöp-Székely Botond

2015. május 05., 20:342015. május 05., 20:34

Emiatt keddre hívták be, ám akkor sem járt szerencsével, hiszen a probléma ugyanúgy fennállt. Egy órát ült a váróban a többi beteggel, eközben az asszisztensek többször is kimentek és tájékoztatták az ott lévőket, hogy akinek nincs súlyos problémája, az inkább jöjjön vissza máskor, mivel a rendszerhibák miatt csak úgy tudják felírni a gyógyszereket, hogy azok ellenértékét teljes mértékben a betegeknek kell megtéríteniük.

Végül a rendelő ajtajára egy papírt függesztettek ki, amelyen az állt: „Tessék hívni a zöld számot 0800 030 980”. Ezúttal a doktornő ismételte meg a korábban elhangzottakat. „Lázító, hogy évek óta rendszeresen fizetem az egészségügyi biztosítást, cserébe pedig nem kapok ellátást, ha megbetegszem. Nem az orvosokra haragszom, hiszen ők sem tehetnek semmit, ez a helyzet viszont tűrhetetlen. Nem szabadna országszerte egy kártyától függővé tenni az emberek egészségét” – fogalmazott Bálint Kinga.

A panaszos kifejtette, tudomása szerint a betegek közül sokan úgy döntöttek, ott hagyják egészségügyi kártyáikat, arra kérve a háziorvost, hogy ha mégis elindulna a rendszer, akkor aktiválják az azonosítót. Ezek után a többség távozott, viszont néhányan továbbra is értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt. „Egészségi állapotomra való tekintettel úgy döntöttem, inkább kifizetem az amúgy államilag támogatott gyógyszerek teljes árát. Ami viszont ennél szomorúbb, hogy a beteg kisgyerekekkel érkező anyukáknak sem volt más választásuk” – monta Bálint Kinga, hozzátéve, hogy a kifüggesztett telefonszámot is megpróbálta tárcsázni, ám a vonal másik felén senki nem felelt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés