
Fotó: Thomas Campean
Modernizálják a felsőboldogfalvi régi iskola tetőszerkezetét, amelyet a későbbiekben napközivé szeretnének átalakítani. Ami az idei évet illeti, belső javításokat is végeznek az épületben: a cél az, hogy egy termet már a szeptemberi tanévkezdéstől használhasson a helyi oktatási intézmény.
2015. augusztus 14., 13:162015. augusztus 14., 13:16
Az iskola – melynek az óvoda is az égisze alá tartozik – már jelezte az önkormányzatnak, hogy helyszűkével küzdenek, ezért is fontos, hogy mielőbb lakható állapotba hozzák az épületet – magyarázta portálunknak Németi Zoltán, Felsőboldogfalva község alpolgármestere, hozzátéve, hogy ezt alátámasztja a növekvő gyereklétszám is, idéntől például eggyel több nulladik osztályt kell indítaniuk.
A régi iskola épülete jó állapotban van, így nem éri meg lebontani, ezért is döntött a felújítás mellett Felsőboldogfalva vezetősége – tudtuk meg Németitől. Az elhatározást az is befolyásolta, hogy még egyáltalán nem biztos, sikerül-e annyi pénzt összegyűjteni, amennyiből fel lehetne húzni egy teljesen új napköziépületet (amelyről korábban többször is voltak egyeztetések). Az elöljáró rámutatott, a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott összegből a kérdéses épület tetőszerkezetét fogják modernizálni, ezenkívül pedig a mennyezetet is helyrehozzák, illetve szigetelik. A felújításokat úgy tervezték meg, hogy a későbbiekben lehetőség legyen manzárdszobák kialakítására. Németi kifejtette, a tetőzet feljavítása az egyik legfontosabb része a munkálatoknak, hiszen csak így tudják meggátolni az épület további romlását.
A tető rendbetétele után sem állnak le a munkálatok, az önkormányzat a helyi költségvetésből 100 ezer lejt különített el a belső tatarozásra. Ebből a pénzből megújul az épület padlózata, illetve a villanyhálózat, kicserélik a nyílászárókat, valamint vakolni, festeni is fognak. A napközi elindításához további belső átalakításokra lesz szükség – például konyha, ebédlő kialakítására –, ám ezek érdekében újból pályáznia kell a község vezetőségének. Németi rámutatott, mindenképp azt szeretnék, ha legalább annyira haladnának, hogy tanévkezdéstől egy termet használni tudjanak a gyerekek.
„Községi szinten ötven és hetven közé tehető azon gyerekek száma, akiket dolgozó szüleik Székelyudvarhelyre íratnak napközibe. Ha a helyi oktatás biztosításával csak a kicsik felét Boldogfalván tudnánk tartani, azzal már nagyot nyernénk. Tapasztalatok szerint a tanulmányaikat a városban kezdő gyerekek kilencven százaléka már ott is folytatja” – részletezte a projekt fontosságát Németi Zoltán, megjegyezve, hogy ennek súlyos következményei is lehetnek, hiszen helyi tanárok maradhatnak munka nélkül. Az alpolgármester ugyanakkor megnyugtatónak találta, hogy egyre több család költözik vissza a községbe, mint mondta, ezért is elengedhetetlen a napközi létrehozása.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!