Nagy munkára készülnek Parajdon

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Nagyméretű fejlesztések kezdődnek el augusztus 10-én Parajdon, mintegy 2,5 millió eurós értékű támogatásból egy éven belül újraaszfaltozzák a sóvidéki település utcáit, középületeket újítanak fel, és még a kultúrára is szánnak jelentős összeget.

Veres Réka

2014. július 31., 10:242014. július 31., 10:24

Öt éve dolgoznak a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 322-es intézkedésének keretén belül leadott projekten, jelenleg már túl vannak a finanszírozási szerződésen és közbeszerzésen is – adta tudtunkra Bokor Sándor parajdi polgármester. Augusztus 10–11-én elkezdik a nagy volumenű munkálatokat, melynek legfontosabb eleme Parajd összes utcájának aszfaltozása. A projektben kitűzött újításokat legtöbb tizenkét hónapon belül kell elvégezzék, így várhatóan jövő augusztusban mindenki új utakon közlekedhet a sóvidéki településen. „A tizenhat utca közel kilenc kilométer hosszú aszfaltozást igényel, ezen kívül a két főút, valamint további négy utca mellé járdát is készítünk, valamint a karbantartáshoz szükséges multifunkcionális erőgépet is megvásároljuk a támogatásból” – részletezte a polgármester.

Középületek újulnak meg, fúvószenekari eszköztár bővül

Nemcsak az utak újulnak meg Parajdon, a jövő augusztusig tartó fejlesztés magába foglalja a középületek felújítását is, így korszerűsítik a régi kórház épületét és az önkormányzat pénzügyi épületrészét. Emellett a helyi kulturális örökségeket is belefoglalták a nagyméretű felújítási tervbe, így a helyi múzeum felszerelését és a parajdi fúvószenekar eszköztárát is bővítik a vissza nem térítendő támogatásból.

Korondot és Lövétét követik a sorban

Az infrastrukturális fejlesztések fő forrása a 322-es intézkedés, mely a falvak felújítására, fejlesztésére, gazdasági és lakossági alapszolgáltatások javítására, valamint a vidéki örökségek értékének megőrzésére vonatkozik. Már részesültek hasonló támogatásból a környékbeli települések, így Korond és Lövéte is – magyarázta a polgármester, hozzátéve, mindez nagyon fontos lépés Parajd életében, talán a legnagyobb és legfontosabb fejlesztés előtt állnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés