Ismét bizonyította nagylelkűségét a motoros közösség: az augusztusban elhunyt székelyudvarhelyi házaspár gyerekeinek hoztak a Motoros árvák karácsonya nevű akció részeként adományt. Nem csak egyszeri támogatásról van szó.
2016. december 18., 12:582016. december 18., 12:58
A támogatás mellet igyekszünk biztosítani őket arról is, hogy a motorosok nem felejtenek – mondta el szombaton a székelyudvarhelyi Independent Eagles M.C. klubházában Tóth Zoltán, a magyarországi Motorosok a Motorosokért Közhasznú Alapítvány egyik alapítója, aki Pécsről utazott Székelyudvarhelyre, hogy az árván maradt ikerpárnak átadja a Motoros árvák karácsonya nevű akciójuk részeként összegyűjtött adományt. Az átadáson nagybátyja kíséretében jelen volt Tímea, akinek testvére, Norbert Szerbiába utazott az ISK Székelyudvarhely asztalitenisz csapatával egy vetélkedőre, így nem vehetett részt az eseményen.
Fontos volt támogatást nyújtani, hiszen az egyik klubtársunknak a családtagjai, szüleik velünk motoroztak, ismertük őket, a barátaink voltak – mondta el Orbán Zalán, a székelyudvarhelyi Independent Eagles M.C. alelnöke. A motorosklub már rögtön a tragédia után igyekezett segíteni, és további támogatásukat is felajánlották a családnak.
A magyarországi Motorosok a Motorosokért Közhasznú Alapítványt Tóth Zoltán két barátjával együtt alapította meg majdnem tíz éve, hogy motorosokra, motorosok képzésére, illetve különböző támogató akciókra gyűjtsenek pénzadományokat. Négy évvel ezelőtt indították el a Motoros árvák karácsonya elnevezésű kezdeményezésüket.
Tóth Zoltán szerint a jótékonysági akció célja, hogy segítsenek az olyan – magyar nyelvterületen élő –, nem a legjobb anyagi helyzettel rendelkező kiskorúaknak, akik történeteit a különböző motoros szervezetek továbbítják hozzájuk. Az akcióra már év közben gyűjtenek, és év végére fejenként száz-százezer forinttal igyekeznek támogatni a motoros balesetek után árván maradt gyerekeket.
„Nem csak egyszeri támogatásra gondoltunk. A gyámoknak felajánlottuk, hogy a későbbiekben is segítenénk őket, nem feltétlenül csak anyagiakban, hanem bármivel, ami szükséges. Már azzal is tudunk segíteni, hogy nyilvánosságra hozzuk, hogy a gyereknek valamire szüksége van, hiszen az összefogással sokat tudunk elérni, és ez többet ér, mint a pénz. Mindannyian védőangyalokká tudunk válni” – mondta el Tóth Zoltán.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!