Most ön is tehet valamit Farkas Szilárd felépüléséért

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Farkas Szilárd autóbalesetéről, fokozatos gyógyulásáról, az őt segítő akciókról már többször beszámoltunk. A huszonkét éves, homoródalmási fiú állapota lassan javul, apró lépésekben halad a gyógyulás felé, édesanyja segítségével. Az ő áldozatos munkáját karácsonyi adománnyal támogatnák a székelyudvarhelyi floorballosok és a Művelődési Ház kórusai.

Dávid Anna Júlia

2016. december 14., 19:322016. december 14., 19:32

Szilárdon látszik az egész nyári intenzív munka, már a jobb kezét is meg tudja mozdítani – tudtuk meg Szász Esztertől, Szilárd édesanyjától. „Töredezett a mozdulat, de már látszik, hogy képes rá” – mondta. Ezt szeretnék fejleszteni a továbbiakban. Hetente két alkalommal járnak gyógytornára Székelyudvarhelyre, de mindennap már felkeléstől intenzíven gyakorolnak. Otthon bordásfal és speciális szobabicikli segíti a fiút a felépülésben, és egyéb gyakorlatokat is végeznek.

A nyár folyamán többen felkeresték Szilárdot, a látogatások hatására pedig sokat javult kedélyállapota is. Szívesen beszélget, és egyre érthetőbben, kifejezőbben, aminek pedig édesanyja külön örül, hogy elkezdett énekelni is. „Szilárd a balesete előtt gyönyörűen énekelt, és zongorázott is” – mesélte. Ezért is fontos kezeinek fejlesztése, hiszen amióta mozgatni tudja, naponta leüt néhány billentyűt a szintetizátorán – lelkendezett az édesanya. 

Legutóbb szeptemberben utaztak el kezelésre, és januárban is készülnek egy tíznapos terápiára. A legtöbb pénzbe a jövés-menés kerül – mondta el az édesanya, de a vitaminok, az étrendkiegészítők is költségesek. A mindennapit megoldja, gondoskodott veteményesről, állatokat tart, így az adományokból, felajánlásokból érkező összeget mind-mind a kezelésekre fordítja.

Dobhatsz egy labát

Az Areopolis Floorball Sportegyesület színes labdákat kínál a jótékonykodóknak. A korábbi években a Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért munkáját támogatták, idén Szilárd gyógyulásához szeretnének hozzájárulni. Egy csapattaguknak osztálytársa volt Szilárd, így ismerték meg a fiú történetét – mesélte lapunknak Csáki Gergely, az egyesület elnöke. Fontosnak tartják a sportolók támogatását, Szilárdról pedig tudják, hogy focizott és az az álma, hogy újra pályára állhasson, ebben is segítenék. A befolyt összeget teljes egészében átadják a családnak. December 18-án délután öt órától a Rákóczi Sportcentrumban lehet részt venni az eseményen. A színes labdákat jelképes összegért (egy labda 5, míg három lapba 10 lejbe kerül) a helyszínen, illetve a Kossuth Lajos utca 20. szám alatti UFF-irodában lehet megvásárolni. Az elővételben adományozók – labdákat igénylők – szelvényeket kapnak, amelyeket a helyszínen válthatnak majd be színes labdákra.

A karácsonyi koncert bevételével támogatják

December 21-én délután öt órától a Művelődési Ház három kórusa, az Alla Breve, a Balázs Ferenc Vegyeskar és a Székely Dalegylet ad karácsonyi koncertet a Városháza Szent István Termében.

„Közösségünk összeszokott társaság, amely sokszor énekel a szeretetről, hitről. Ez a koncert jó alkalom arra, hogy mi is választ kapjunk egy kérdésre: mit tegyünk, hogy Jézust visszahozzuk a karácsonyba, ne csak vásárlásról, ajándékokról szóljon a készülődés” – fogalmazott Bíró Edit, a Balázs Ferenc Vegyeskar vezetője. A tavalyi koncerttel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül az MTVA Jónak lenni jó akciójához csatlakoztak, a befolyt összeget átutalták a szolgálatnak, amely kipótolta azt, és egy állítógépet vásárolt Kovács Rolandnak. Idén a tombolaként is szolgáló belépőjegyek árából Farkas Szilárdot támogatják, illetve az adományoktól függően egy kislány, Gál Emese műtéti költségének egy részét fedezik, akit decemberben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat udvarhelyi vizsgálata után műtöttek meg Budapesten – tájékoztatott Bíró Edit.

Belépőt 10 lejért a helyszínen vagy a Demokrácia Központban (Vár utca 4. szám), illetve a homoródalmási polgármesteri hivatalban lehet vásárolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés