
Fotó: Barabás Ákos
Farkas Szilárd autóbalesetéről, fokozatos gyógyulásáról, az őt segítő akciókról már többször beszámoltunk. A huszonkét éves, homoródalmási fiú állapota lassan javul, apró lépésekben halad a gyógyulás felé, édesanyja segítségével. Az ő áldozatos munkáját karácsonyi adománnyal támogatnák a székelyudvarhelyi floorballosok és a Művelődési Ház kórusai.
2016. december 14., 19:322016. december 14., 19:32
Szilárdon látszik az egész nyári intenzív munka, már a jobb kezét is meg tudja mozdítani – tudtuk meg Szász Esztertől, Szilárd édesanyjától. „Töredezett a mozdulat, de már látszik, hogy képes rá” – mondta. Ezt szeretnék fejleszteni a továbbiakban. Hetente két alkalommal járnak gyógytornára Székelyudvarhelyre, de mindennap már felkeléstől intenzíven gyakorolnak. Otthon bordásfal és speciális szobabicikli segíti a fiút a felépülésben, és egyéb gyakorlatokat is végeznek.
A nyár folyamán többen felkeresték Szilárdot, a látogatások hatására pedig sokat javult kedélyállapota is. Szívesen beszélget, és egyre érthetőbben, kifejezőbben, aminek pedig édesanyja külön örül, hogy elkezdett énekelni is. „Szilárd a balesete előtt gyönyörűen énekelt, és zongorázott is” – mesélte. Ezért is fontos kezeinek fejlesztése, hiszen amióta mozgatni tudja, naponta leüt néhány billentyűt a szintetizátorán – lelkendezett az édesanya.
Legutóbb szeptemberben utaztak el kezelésre, és januárban is készülnek egy tíznapos terápiára. A legtöbb pénzbe a jövés-menés kerül – mondta el az édesanya, de a vitaminok, az étrendkiegészítők is költségesek. A mindennapit megoldja, gondoskodott veteményesről, állatokat tart, így az adományokból, felajánlásokból érkező összeget mind-mind a kezelésekre fordítja.
Dobhatsz egy labát
Az Areopolis Floorball Sportegyesület színes labdákat kínál a jótékonykodóknak. A korábbi években a Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért munkáját támogatták, idén Szilárd gyógyulásához szeretnének hozzájárulni. Egy csapattaguknak osztálytársa volt Szilárd, így ismerték meg a fiú történetét – mesélte lapunknak Csáki Gergely, az egyesület elnöke. Fontosnak tartják a sportolók támogatását, Szilárdról pedig tudják, hogy focizott és az az álma, hogy újra pályára állhasson, ebben is segítenék. A befolyt összeget teljes egészében átadják a családnak. December 18-án délután öt órától a Rákóczi Sportcentrumban lehet részt venni az eseményen. A színes labdákat jelképes összegért (egy labda 5, míg három lapba 10 lejbe kerül) a helyszínen, illetve a Kossuth Lajos utca 20. szám alatti UFF-irodában lehet megvásárolni. Az elővételben adományozók – labdákat igénylők – szelvényeket kapnak, amelyeket a helyszínen válthatnak majd be színes labdákra.
A karácsonyi koncert bevételével támogatják
December 21-én délután öt órától a Művelődési Ház három kórusa, az Alla Breve, a Balázs Ferenc Vegyeskar és a Székely Dalegylet ad karácsonyi koncertet a Városháza Szent István Termében.
„Közösségünk összeszokott társaság, amely sokszor énekel a szeretetről, hitről. Ez a koncert jó alkalom arra, hogy mi is választ kapjunk egy kérdésre: mit tegyünk, hogy Jézust visszahozzuk a karácsonyba, ne csak vásárlásról, ajándékokról szóljon a készülődés” – fogalmazott Bíró Edit, a Balázs Ferenc Vegyeskar vezetője. A tavalyi koncerttel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül az MTVA Jónak lenni jó akciójához csatlakoztak, a befolyt összeget átutalták a szolgálatnak, amely kipótolta azt, és egy állítógépet vásárolt Kovács Rolandnak. Idén a tombolaként is szolgáló belépőjegyek árából Farkas Szilárdot támogatják, illetve az adományoktól függően egy kislány, Gál Emese műtéti költségének egy részét fedezik, akit decemberben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat udvarhelyi vizsgálata után műtöttek meg Budapesten – tájékoztatott Bíró Edit.
Belépőt 10 lejért a helyszínen vagy a Demokrácia Központban (Vár utca 4. szám), illetve a homoródalmási polgármesteri hivatalban lehet vásárolni.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!