Közösségépítőket díjazott az SZKA

Pénteken este osztotta ki díjait az SZKA. Média kategóriában a Székelyhon.ro és az Udvarhelyi Híradó Hit-Vallás rovatának szerkesztője kapta az elismerést.

Pál Gábor

2012. február 19., 18:372012. február 19., 18:37

2012. február 28., 16:542012. február 28., 16:54

Közel száz támogatója részvételével került sor a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány immár negyedik alkalommal megszervezett gálaestjére. A rendezvényen Csáki Rozália, az SZKA elnöke bemutatta a tavaly megvalósított projekteket, valamint felvázolta az alapítvány idei terveit. Elmondta, hogy már júniusban nekilátott dolgozni, bár csak októberben lett elnök. Ez idő alatt új székhelyre költöztek, megváltozott a honlapjuk, és bővült a csapatuk is. Az elmúlt évben a már megszokott progmramoknak (mint például az Ön Dönt Kampány, a Youthbank vagy a Jó Ötlet Alap) létrehoztak egy Elbiráló Bizottságot. Csáki Rozália megköszönte minden támogatójuk segítségét, és elmondta, remélik, idén is sikerül együttműködni velük, hisz sok megvalósításra váró új ötlet és terv van.

A gálaest egyik legfontosabb mozzanata a díjátadó volt. Öt kategóriában osztották ki az elimeréseket. Ezekről tulajdonképpen egy jelölés után döntöttek a szavazók (bárki szavazhatott). Vállalkozás kategóriában idén is az Elan Trio Kft. kapta a kitüntetést. Boros Csaba, a cég tulajdonosa – aki egyébként az alapítvány kuratóriumának alelnöke és alapító tagja – a díj átvételekor kifejtette, ezúttal sem tud mást mondani, mint hogy „jót tenni jó”. Tóth Árpád színész nyerte a közösségépítő díjat magánszemély kategóriában. Hivatása azonban más városba szólította, így nem tudott részt venni a gálaesten. Média kategóriában Molnár Melinda, az Udvarhelyi Híradó főmunkatársa, a Hit-Vallás rovat szerkesztője vehette át az elismerést, és meghatottan köszönte meg mindenkinek a díjat. Az Udvarhelyi Fiatal Fórumra szavaztak legtöbben a civil szervezetek közül. Jakab Attila, az UFF elnöke elmondta, ők is hasonló tevékenységet folytatnak, mint az SZKA, csak ők a fiatal közösség építésére koncentrálnak. A szervezet 22 éves fennállása  alatt egyetlen díjat sem kaptunk, így mindenképp jóleső érzés, hogy valaki mégis figyel ránk – közölte az elnök. A post mortem díjat Orbán Balázs nyerte hátrahagyott kézjegyeinek köszönhetően. Nem csak a közösségépítő elismerések átadóján voltak megható pillanatok, a gálaest további részében is többször könnycseppektől csillogtak a szemek.

Meglepetésekkel rukkoltak elő mind a szervezők, mind a meghívottak. Chris Wormannak, az SZKA kezdeményezőjének egy videóval kedveskedtek, de egy fotóval is megajándékozták, melyet az egyik meghívott nyújtott át, miután megnyerte az árverésen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
2026. április 22., szerda

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok

Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér

Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér
2026. április 16., csütörtök

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg

Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.

Létszámcsökkentés Gyergyószentmiklóson: 25 állás szűnik meg
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
2026. április 16., csütörtök

Zöldhulladék-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Hirdetés