Mit hoz ki a Szent István-napokból az új városvezetés?

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Kétnapos lesz idén a Szent István-napi ünnepségsorozat, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal immár hetedik alkalommal szervez meg, ám most először új városvezetés kezébe került a rendezvény. Ezúttal is minden székelyudvarhelyi lakoshoz szólnak, ám most – a szervezők ígérete szerint – minőségibb, méltóbb programok lesznek a városhoz és az államalapítóhoz egyaránt.

Veres Réka

2016. augusztus 15., 13:182016. augusztus 15., 13:18

Olyan ünnepi programot állítottak össze szombatra és vasárnapra, amely minden székelyudvarhelyi lakos számára fontos lehet, így mindenki találhat számára vonzó rendezvénypontot – mondta el sajtótájékoztatón Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Mint kiderült, Bölöni Ildikót és Benedek Pált bízták meg a rendezvény szervezésével, valamint a korábbi évekhez hasonlóan a főszervező polgármesteri hivatal mellett partnerként kapcsolódnak be különböző tevékenységekkel, állandó programokkal az intézmények.

„Két napba van sűrítve, de tartalmas” – beszélt a tematikusan négy blokkra osztott programról Bölöni Ildikó. A délelőttöket többnyire a gyerekekre igyekeztek összpontosítani, így szombaton tíz órától az Udvarhelyszék Fúvószenekar zenés toborzójával indul a program, majd interaktív gyermekkoncert és bábelőadás vár a kicsikre. A nekik szánt rendezvényeket az állandó, egész napos programok egészítik ki.

Délután négykor kezdődik a székelyudvarhelyi Arany Griff Rend középkori hadi bemutatója, ezzel egy időben lesz a városháza udvarán a Virágos Székelyudvarhely vetélkedő díjkiosztója. Délután fél hattól a Pécsi Kamarakórus és az Alla Breve Vegyeskar közös előadása tekinthető meg, majd hattól megszentelik és megáldják az új kenyeret. Fél nyolctól kezdődik a Haáz Rezső Múzeum Gyámolító gyógyír, kúráló pirula. Mozzanatok a gyógyszerészet történetéből nevű kiállításának megnyitója a Haberstumpf-villában. Héttől koncertezik a Four People One Pack, fél kilenctől a Transylvania Rock Band, majd tíztől tízperces tűzijáték következik, végül pedig a Váci Arcok zenekar zárja a napot fellépésével.

Vasárnap szintén az Udvarhelyszék Fúvószenekar toborzója indítja a programokat délelőtt tíztől, negyed tizenegytől pedig ismét gyerekprogramok várnak a kicsikre. Délután fél öttől operettgálát tekinthetnek meg, hattól pedig a jubiláló házasokat köszöntik a városháza Szent István Termében. Hét előtt húsz perccel Vizi Imre dzsesszkoncertje kezdődik, nyolctól Nagy Feró és a Beatrice koncertezik, tíztől pedig a Karthago együttes koncertje zárja az ünnepséget.

„Az egységes zöld sátrakban harmincegy népművész fogja kiállítani alkotásait a városháza előtt, a vendéglátókat pedig faházakba rendszereztük, így elkerülve azt, hogy sörfesztivál jellege legyen a Szent István-napi ünnepségnek” – mondta el Benedek. Asztalok és székek is lesznek a vendéglátósoknál, a szervezők pedig igyekeztek rávenni őket, hogy állítsanak össze menürendszert, lehetőséget nyújtva a családosoknak az elérhető árakhoz.

Sörfesztivál-hangulatú vásár helyett inkább az államalapítóhoz méltó, minőségi programpontokból összeálló ünnepséget terveznek – hangsúlyozta Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, az elkövetkezőkben minden programnál arra fognak törekedni, hogy a programkínálat, a rendezvény arculata, berendezése igazodjon az ünnephez és a városhoz. Azt is közölte, minden olyan rendezvényt, ami korábban sikeres volt, megtartanak, de ahol lehet, ott még javítanak.

A rendezvény fő helyszíne a Városháza tér, így a református templomtól a körforgalomig tartó szakaszt, valamint a Vár utcát lezárják a gépjárműforgalom elől az események ideje alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

2025. szeptember 11., csütörtök

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő

Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő
2025. szeptember 10., szerda

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde